Folytatódik a visszaszámlálás: 26 nap van hátra április 12-ig!

A magyar átlagkereset vásárlóértéke soha nem nőtt ekkorát, mint az elmúlt 15 évben!
Ez becslésem szerint az egyik legnagyobb javulás az Európai Unióban.

Az elmúlt 15 évben a keresetnövekedés a magyar gazdaságtörténet legnagyobbja volt, és nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.
Korábban a legnagyobb javulásunk 1960–1978 között történt, amikor 18 év alatt 63 százalékkal nőtt a vásárlóerő.
Most 2010–2025 között, mindössze 15 év alatt 92 százalékos növekedést értünk el.

Ebben az időszakban volt a 2023-as visszaesés, amely Európában az egyik legalacsonyabb volt (–3,1 százalék), és a legrövidebb ideig tartott az az időszak, amikor az infláció gyorsabban nőtt, mint a keresetek.

A magyar keresetnövekedés az EU legjobbjai közé tartozik.
2016 óta mindössze két év volt, amikor nem voltunk benne az 5 legnagyobb növekedésű ország között.
2024-ben a 3. legnagyobb javulást értük el.
️ Folyamatosan zárkózunk fel az unió átlagkeresetéhez.

Az OECD adatai szerint is kiemelkedő a magyar reálbér-növekedés.
A 2025-ös OECD Employment Outlook jelentés szerint Törökország után a 2. legnagyobb javulást értük el a 37 vizsgált ország között.

A fizetések világszinten is az élmezőnyben növekednek.
Az Employment Conditions Abroad (ECA) 2025–26-os jelentése szerint:
2025-ben Európában a 2. helyen állunk Törökország után.
Az előrejelzés szerint 2026-ban is a 2. helyen maradunk, mert 3,5%-os reálbér-növekedést várnak.
️ Ezzel a világ TOP10 országa közé kerülünk.

A Fidesz a biztos választás!
Hallgassunk az eszünkre, és menjünk el minél többen szavazni!

#SzalaiPiroska #visszaszámlálás #Abiztosválasztás #Fidesz

A mai nap fontos nap, mert a Békemenet utáni első nap, mostantól teljes gőzerővel a feladatainkra összpontosíthatunk.

Hatalmas munka vár ránk, ahogy a miniszterelnök úr fogalmazott: embertpróbáló idők…

️Magyarországon nem kellett korlátozni a tankolható mennyiséget, van elegendő üzemanyag. A nyersanyagok stratégiai tartaléka három hónapra elegendő, ami világviszonylatban az egyik legjobb!…

A kép, amiről Brüsszelben nem beszélnek. Van azért egy kínosan kellemetlen kivétel.

Hallgass a szívedre, hallgass az eszedre, április 12-én szavazz a Fideszre! ❤️

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média