A védett üzemanyagárak bevezetésével a felnőtt lakosság 67 százaléka egyetért a Századvég friss kutatása alapján.

A magyar rendszámmal rendelkező járművek tulajdonosai március 10-től a 95-ös benzinért literenként legfeljebb:
595 forintot,
a gázolajért pedig 615 forintot fizetnek.

A védett ár érvényes:
a magánszemélyekre,
a vállalkozókra és
a mezőgazdasági termelőkre is.

A tankolással járó jövőbeli költségek körüli bizonytalanság is megszűnt a védett árral, mindez pedig fékezi az inflációs várakozásokat.

️A kormány megvédi a magyarokat a nemzetközi olajárrobbanás negatív következményeitől. A Fidesz a biztos választás!

#SzalaiPiroska #magyarorszag

Két hét múlva, március 28-tól látogatható a megújult Citadella. A teljes épületegyüttest felújították, egy nyitott, belső parkot alakítottak ki, kilátóteraszok épültek. Az egyik legizgalmasabb…

Az ukránok beszálltak a magyar kormány elleni narratívák erősítésébe, ezt egyik elemzőjük nyíltan elismeri. Az információs hadviselés terepe ez. Ugyanazt művelik, mint a demokraták az amerikai…

️Már az amerikaiak is felismerték, hogy az olajra vonatkozó szankcióknak nem most van itt az idejük.

Zelenszkij blokádja egyértelmű fenyegetés Magyarországra nézve.

Álljunk ki a zsarolás ellen holnap…

Isten éltesse erőben, egészségben, szeretetben Molnár Lajosné Piroska nénit!

Pusztamérgesen igazán jól fogták meg a Versenyképes Járások Program lényegét. Helyi gazdaságfejlesztés, mégpedig úgy, hogy az önkormányzat által üzemeltetett étterem - Krajcáros -, szolgáltatásait…

Sok évet kellett várni rá, de végre elkezdődtek a munkálatok a Hungaroring melletti útszakaszon: annak a 3365 méternek az aszfaltozása, amely egyszerre szolgálja Mogyoród és Kerepes lakóit. Ez az út…

Ha a magyarok érdekeit képviselő jobboldalra szavazunk, Magyarország megőrzi önállóságát: nem lesz bevándorlóország, nem engedünk a genderpropagandának, és nem sodródunk bele mások háborújába.

Szijjártó Péter: felszólítjuk Zelenszkij elnököt és az ukránokat, hogy fejezzék be a beavatkozást a magyar választási kampányba.

Teljesen egyértelmű, hogy ez a Barátság kőolajvezeték üzemképes, ezt a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média