A hazádnak szüksége van rád! Találkozzunk holnap a Békemeneten! 
Folytatódik a visszaszámlálás: 29 nap van hátra április 12-ig! 
11,1 százalékkal CSÖKKENT az üzemanyagok átlagára februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva!
Ez becslésem szerint az egyik legnagyobb javulás az Európai Unióban. 
Írtam tegnap és tegnapelőtt is itt a visszaszámlálás sorozatomban, hogy a tények ismét megcáfolták a tiszások állításait a „világraszóló” magyar inflációról.
Februárban az infláció hazánkban már az MNB célsávja alatt volt, mindössze 1,4 százalék. Ennek egyik oka, hogy a fogyasztói kosárban nagy súllyal szereplő élelmiszerek és üzemanyagok ára nem nőtt, hanem csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Ahogy az ábrán is látható
, tavaly március óta negatív az üzemanyagok inflációja, vagyis csökkennek az árak Magyarországon.
Már tavaly novemberben és decemberben, illetve idén januárban is dobogós volt a javulásunk az uniós tagállamok között – és becslésem szerint februárban is így lesz.
Ritkán fordul elő, hogy egy év alatt 70 forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára.
Benzin: 557 Ft (tavaly februárban 625 Ft)
Gázolaj: 577 Ft (tavaly februárban 641 Ft)
Márciusban az iráni háború hatására, valamint azért, mert Ukrajna blokád alatt tartja a Barátság kőolajvezetéket, emelkedtek az árak.
️ Ugyanakkor március 10-től védett áron tankolhatunk:
Benzin védett ára: 595 Ft
Gázolaj védett ára: 615 Ft
Ez alacsonyabb, mint az EU Weekly Oil Bulletin által közölt 2025. márciusi átlagárak. 
A kormány gyors és hatékony intézkedései miatt márciusra sem várok kiugró inflációt az üzemanyagoknál.
Április 12 után azonban csak akkor kerülhetjük el az inflációs sokkot, ha marad a jelenlegi kormány.
A Tisza-kormány le kíván válni az olcsó orosz olajról, nem tartaná fenn a védett üzemanyagárat és a rezsicsökkentést sem – így az árak elszabadulnának.
A Fidesz a biztos választás!
Hallgassunk az eszünkre, és menjünk el minél többen szavazni!
A hazádnak szüksége van rád! Találkozzunk holnap a Békemeneten! 
Akikre Baranya méltán lehet büszke!
Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Szatyor Győző, Kós Károly-díjas népi iparművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;
Jászai…
☝️A közösségemet mindig megvédem! 💪❤️
A veszélyek korában élünk. Ilyenkor fokozottan igaz, hogy a vállalkozói lét fontos döntésekből és sok munkából áll, ahogy sok munka és fontos döntések szükségesek a nemzeti megmaradáshoz, erősödéshez!…
Hogy aktívak legyenek a magyarok! A munkatársaim kiváló filmet állítottak össze a munkánkról. Nem fért bele minden.
Elkészült az Aktív Magyarország munkáját…
Március 15. Békemenet! A Hazádnak szüksége van rád!
A hazádnak szüksége van rád! Találkozzunk holnap a Békemeneten! 
A tét hatalmas, legyünk ott minél többen!
#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek #MegvédjükaMindennapjainkat
Álljunk ki együtt Magyarország mellett március 15-én. Programok a kommentben.
️
A HírTV Péntek 8 című műsorának vendégeként
️
Link a kommentszekcióban
️