Nőnapon jó látni, hogy a magyar nők tudása és munkája a gazdaság legfejlettebb területein is egyre erősebben jelen van.

Magyarországon a high-tech szektorban dolgozó nők aránya az Európai Unióban a második legmagasabb, csak Írország előz meg bennünket.

Ehhez az is hozzájárul, hogy a magyar nők iskolai végzettsége kimondottan jó. Az uniós átlagnál alacsonyabb a szakképzetlenek és a legfeljebb alapfokú végzettségűek aránya még a nyugdíjkorhatárhoz közeledő korosztályokban is.

A foglalkoztatásban is nagy az előrelépés. A 20–64 éves nők foglalkoztatási rátája Magyarországon 77,1 százalek, ami a 6️⃣. legmagasabb az Európai Unióban.
Csak Észtország, Svédország, Hollandia, Litvánia és Németország áll előttünk.

Különösen nagy az út, amit megtettünk.
2010-ben még a rangsor végén voltunk a mediterrán országokkal, ma pedig a sereghajtók közül az élmezőnybe emelkedtünk.

Büszkék lehetünk rá, hogy a tudásunk és a munkánk ma már a gazdaság legfejlettebb területein is formálja az ország jövőjét.

#SzalaiPiroska
#magyarorszag #Nőnap #nők #Eurostat

Ajjajj, vannak azért komolyan beteg lelkivilágú emberek…
A volt litván külügyminiszter-kollégám, egy bizonyos Gabrielius Landsbergis azt írta tegnap egy cikkében, hogy szomorú, hogy az oroszok…

Minket a szeretet, a túloldalt a gyűlölet tartja össze!

Fidesz, a biztos választás!

Gyepes Ádámmal az Édes Szelet cukrászdaban jártunk Békásmegyeren!

Gabiék cukrászdája isteni sütiket süt és kitartásból, munkából is példát mutat mindenkinek.

Nagyon népszerű a cukrászdája, de a…

A mi képességeink az építkezésben rejlenek, ahogy azt az ezer éves országunk története is mutatja.

Mi büszkék vagyunk arra, hogy egy kivételesen nagy nép vagyunk, nekünk saját jövőképünk és…

👉 36.: Megépült a világversenyek méltó helyszíne, a Duna Aréna, amely a versenyek szünetében tan- és sportuszoda is.

☝️Mi minden magyarért dolgozunk. Velünk az is jól jár, aki nem ránk szavaz. Ezért…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média