Már több mint 2000-en csatlakoztatok Messenger csatornánkhoz, ahol hamarabb értesülhettek új cikkeinkről és extra tartalmakat is találhattok a felületen!☝️
Gyere, csatlakozz Te is!
️
Link kommentben
Bajnokok vagyunk!!!

Az Eurostat szerint idén a MINIMÁLBÉR NÖVEKEDÉSÜNK a LEGNAGYOBB volt euroban számolva (18,5 százalék), vásárlóerő paritáson pedig a negyedik legnagyobb volt (11 százalék).
Ugyan a vásárlóerő paritás számítása még csupán előzetes becslés, változhat a későbbiekben, de az eurováltás már végleges érték, tehát ott biztos az első helyünk.
️Fontos hangsúlyozni, hogy Romániában Észtországban, Spanyolországban és Szlovéniában idén nem volt minimálbér emelés, befagyasztották a béreket.
Mellettük még Lengyelországban és Belgiumban is kisebb volt az emelés, mint a tavalyi infláció.
A idén várható 3,2 százalékos magyar infláció mellett a minimálbérek reálértéke 7,6 százalékkal fog emelkedni, ami szintén a legjobbak egyike lesz minden bizonnyal az unióban.
Vásárlóerő értékünk már hat országot előzött meg. A magyarnál alacsonyabb a minimálbér Észtországban, Lettországban, Csehországban, Bulgáriában, Szlovákiában és Máltán is.
Nálunk a foglalkoztatottak csupán kb. 5 százalékának az alapbére a minimálbér, ezért a keresetek alakulására sokkal nagyobb hatást gyakorol a garantált bérminimum, ami pedig az unió középmezőnyében található. Romániában például minimálbért keres egyes becslések szerint a munkavállalók 40 százalék.
Az unió 5 országában nincs hivatalos egységes minimálbér, de a szabályozás számos ponton országonként különböző.
Az elmúlt 16 évben a minimálbér és a garantált bérminimum is soha nem látott mértékben növekedett. Mindkettő több, mint négyszeresére, a reálértékük pedig több, mint duplájára nőtt. A minimálbér 120 százalékkal a garantált bérminimum pedig 109 százalékkal ér többet most, mint 2010-ben.
Ezt a dinamikát fenn kell tartanunk, s ez csak úgy tud megvalósulni, ha az áprilisi választások után is marad a jelenlegi kormányzás.
Ha jönne a Tisza, akkor a pénzünk menne. Ukrajna már várja: „mindenki azért imádkozik, hogy megbukjon a Fidesz” mondta Dmitro Kuleba, a volt ukrán külügyminiszter.
Már több mint 2000-en csatlakoztatok Messenger csatornánkhoz, ahol hamarabb értesülhettek új cikkeinkről és extra tartalmakat is találhattok a felületen!☝️
Gyere, csatlakozz Te is!
️
Link kommentben
️
Miért van szükség a rezsi-stopra?
Steiner Attila röviden megválaszolta nekünk ezt a kérdést.
Jövő héten figyeljétek a
️Kulcskérdés című podcastomat, abban részletesen átbeszéltük a témát.
Kövesd a…
️Újabb belső infók a Tiszából -…
Valódi segítség vagy folyamatos ellentmondások?
A kormány rezsicsökkentése és januári rezsi-stopja több százezer magyar családnak nyújt valódi segítséget. 

A Tisza Párt vezetője és “szakértői”…
Mandiner Mesterterv! Link kommentben!
Megadja Official on the rise.
Francesca Rivafinoli Lázár János takarítós szavainak Telex.hu-s manipulációit teszi helyre, és megfogalmaz egyéb javaslatokat is.
Pl.:
"Mert nyilvánvalóan lehetett volna körültekintőbben és…
Eleged van Deák Dániel megszólalásaiból? Vagy pont, hogy maximálisan egyetértesz vele?
Ne a billentyűzet mögül vitázz – állj ki vele szemtől szemben!
Jelentkezz a kommentben található linken, és tedd…
Tényleg csak Orbán Balázs suta importterméke itthon az eltörléskultúra?
A 24.hu-n megy neki az Orbán Balázs doktori ügye kapcsán bemutatott köteteknek és az eltörléskultúra (cancel culture)…
Jönnek a Humanisták, nekem nem jönnek be, de mondjuk el tudom képzelni azt a választói réteget, akinek-aminek igen, jól felépített párt esetén valahol 4-10 százalék között (hasraütés, vállalom). S…