❤️ Ahol nemcsak a halászlé jó! Világszínvonalú szívkatéteres ellátás Szegeden!
2025-ben a SZTE Klinikán megújult a szívkatéteres műtő – csaknem 300 millió forintból! 
Mit jelent ez a gyakorlatban?
0–24…
A rezsicsökkentés több mint egy évtizede
️érdemi védelmet jelent a családoknak.
️Most januárban azonban olyan rendkívüli hideg időjárás köszöntött be, hogy lépni kellett. A kormány REZSISTOPOT vezet be, vagyis átvállalja a magyar családok többletköltségeit. A jövő heti kormányülésen már várhatóan megismerjük a visszatérítés részleteit is.
Mit tesz közben az ellenzék?
Kapkodást és következetlenséget tapasztalunk. Eddig arról beszéltek a Tisza képviselői, hogy a rezsicsökkentés HUMBUG, TUDATOT FORMÁL vele a kormány, most pedig a rezsisávhatár megemelését követelik.
Ne hallgassunk rájuk, a hatalomra kerülésük érdekében BÁRMIT és annak az ELLENKEZŐJÉT is megígérik.
A Fidesz-kormány már bizonyította, hogy a családokat nem hagyja cserben.
Miután 2002-2010-ben a baloldal kormányai a gáz árát 15, a villamos energia árát pedig 9 alkalommal emelték, a 2010-ben megalakult Orbán-kormány egyik első intézkedéseként az energiaárakat reálértéken befagyasztotta, majd a 2013 január 1-től induló rezsicsökkentés keretében a gáz, a villamosenergia és a távhő árát előbb 10, majd később további 11,1 százalékkal csökkentette. Ezzel megkezdődött a magyar családok elviselhetetlen terheinek enyhítése.
A rezsicsökkentés hatására 2013-tól a lakosság támogatott, fix áron vásárolhatott gázt és áramot is, majd később más közműszolgáltatásra is kiterjesztették az intézkedést.
Az elmúlt 12 évben mindössze egy alkalommal történt nagy, a lakosságot érintő változtatás. 2022 szeptembertől a támogatott áron az átlagfogyasztás alatti mennyiséget vásárolhatjuk meg.
️A lakossági energiaárak így is a LEGALACSONYABBAK maradtak az egész Európai Unióban!
Ne feledjük, Brüsszel nem nézi jó szemmel a rezsicsökkentést, a piaci folyamatokba való beavatkozásnak minősítette az intézkedést. A Tiszától pedig csak azt várhatjuk, hogy szolgaian teljesíti minden elvárásukat! 
Vigyázzunk, hova húzzuk azt a bizonyos X-et áprilisban! 🇭
#SzalaiPiroska #magyarorszag
❤️ Ahol nemcsak a halászlé jó! Világszínvonalú szívkatéteres ellátás Szegeden!
2025-ben a SZTE Klinikán megújult a szívkatéteres műtő – csaknem 300 millió forintból! 
Mit jelent ez a gyakorlatban?
0–24…
800 milliárd dollárt kért Ukrajna Brüsszeltől, és Brüsszel ezt az igényt be is fogadta.
Magyarország viszont nem fizet, úgyhogy jön a nemzeti petíció
️
Orbán Viktor:
A politikában ha sunnyogsz, ráfázol. Volt egy bizalmatlansági indítvány von der Leyen ellen. A Tisza részéről ravasz dolognak tűnhet nem állást foglalni, de a sunnyogás nem vezet jóra.
Magyarország nem hagyja magát!
Amikor szembejön a valóság: az OECD-országok közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű emelkedés az orvosi bérekben 2013-tól!
🫶🇭
Zelenszkij elnök úr szemében mi vagyunk a bot a küllők között. Magyarország az akadálya annak, hogy Brüsszeltől minden követelését megkapja. Így hát érthető a frusztrációja, megtesz mindent egy…
Már a HVG-t is zavarja, hogy menekülnek a tiszás jelöltek! Müller Anna az egyik leggyengébb tiszás jelölt az egész országban. Úgy tűnik, leosztották ezt a választókerületet a DK-nak
️ #eszakpest…
4️⃣9️⃣2️⃣ billió forint!
Felfoghatatlan összeg!
Még az unokáink is adósrabszolgák lennének! Ezt nem hagyjuk! 
️ Az építkezés soha nem áll meg Mosonszolnokon és a térségben!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen adtuk át a Motherson Hungary digitális, nagy teljesítményű raktárát.
Gyártás,…
Orbán Viktor: Jön a nemzeti petíció
️