Kemény lesz!
Lassan-lassan Brüsszelben is megértetik, hogy
az Ukrajnához és Oroszországhoz közeli országok már eddig is alaposan megfizették a háború árát.
Az Európai Bizottság legfrissebb gazdasági előrejelzésében
megállapítja: a térség országainak a növekedését – ideértve a Baltikum mellett Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Romániát is – 1,4-1,8 százalékkal
️ fogta vissza az orosz-ukrán konfliktus.
Normális körülmények között ilyen esetben az Európai Uniónak támogatnia kellene az érintetteket. Hát nem ezt teszi, sőt!
Magyarországtól továbbra is pénzeket vonnak meg homályos ideológiai elgondolások alapján.
Az ellendrukkereink most meglepődhettek. A magyar költségvetés köszöni szépen, a fegyelmezett gazdálkodásnak köszönhetően a nehézségek ellenére is jól van: a második negyedévben nem veszteséggel, hanem
többlettel zártunk.
Úgy tudtuk megőrizni az államháztartás stabilitását, hogy közben az elmúlt években Magyarország a Baltikum térségében, illetve saját történetében is a legnagyobb
humanitárius akcióját hajtotta végre azzal, hogy mi nem fegyverrel, hanem befogadással, ellátással segítettük az ukránokat.
️A fentiekről a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország című műsorában beszéltem. Hallgasd vissza 01:50-től az első hozzászólásban található linken!
Kemény lesz!
Csak így lehet rend és béke!
Tipikus.
Mondjuk ki!
Brüsszelnek inkább be kellene állnia az amerikai elnök békemissziója mögé
Fantasztikus este volt tegnap, a XX.Jubileumi Trikolór Gála. Köszönöm Szilagyi Akos barátomnak a meghívást. Orbán Viktor miniszterelnök is űzent nekünk. Benne lesz a videóban. Karácsony Gergely(…
Karácsony Gergely le kell mondani! Maga ALKALMATLAN a főváros vezetésére! Még valami, azzal hogy utcára viszi a #mindenszarhívőket. Ne gondolja azt ha baj lenne, mi a csendes TÖBBSÉG nem mennénk oda…
Ez már nem a közrend fenntartásáról szól; az aktus, ahogy meggyalázzák az ellenség zászlaját, már a polgárháborúra utal. Háborúra a nyugati civilizáció gyűlöletében egymásra találó, egymással…
️Ha ez így van, akkor ne akarjátok hozzánk küldeni a sok agysebészt aki nektek nem kell. Mert az pedig a mi dolgunk, hogy befogadunk-e vagy sem!
☝️Nem a Tisza irányít. Ők bárkit beengednének!