Elég volt a kettős mércéből! Az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárás totális kudarc. Az Európai Parlament évek óta politikai hadjáratot folytat Magyarország ellen, miközben a tagállamok kormányai…
Miközben 2010-ben még a társadalom több mint negyede nem tudta időben fizetni a hitelrészletét vagy a lakással kapcsolatos kiadásait, mára ez az arány 10 százalék alá esett. 
A számok javulása azt követően indult meg, hogy az IMF-től elköszönt az ország, így 2013-tól lehetőség nyílt a lakossági terheket csökkentő intézkedésekre, így például a rezsicsökkentésre, de a devizahitelek kivezetése is segített. 
A háború kitörése után tovább tudott mérséklődni a mutatónk.
️
A hátralékosok aránya egyike a 15 almutatónak, amely a szegénység és társadalmi kirekesztettség kockázatát méri az uniós módszertan szerint. 
Hallgasd meg a Cash Talk című podcast műsort, ahol ezt a grafikont is megmutattam négy másik mellett. A sorozat első részében azt vizsgáltuk meg, hogy a háború milyen következményekkel járt a családok pénztárcájára, és a béke
️ mit hozhatna a gazdaságban.
Ha te is úgy gondolod, hogy minél hamarabb békét kellene kötni a tárgyalóasztal mellett, írd alá a háborúellenes petíciónkat.✍️
A linket a podcast meghallgatásához az első hozzászólásban találod!👇
#SzalaiPiroska #CashTalk
Elég volt a kettős mércéből! Az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárás totális kudarc. Az Európai Parlament évek óta politikai hadjáratot folytat Magyarország ellen, miközben a tagállamok kormányai…
Helyére került az Ország Karácsonyfája.
Ennyi.
Köszönjük, mi rendben vagyunk.
Köszönjük a hazatérő ösztöndíjasoknak a közösségi szolgálatot!
Nem engedjük, hogy Brüsszel a magyarokkal fizettesse meg a háború árát!
Vigyázunk Magyarországra, mert Magyarország a magyaroké.
/Orbán Viktor/
👉Az ellenzék egyik közgazdásza szerint a migránsok befogadása „jót tenne a munkaerőpiacnak”.
Nos, ha valami biztosan nem tenne jót Magyarországnak, akkor az éppen a kontrollálatlan bevándorlás.
A mi…
A magyar tudomány új korszakát nyitottuk meg! 
Megtartotta alakuló ülését az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, valamint a megújult Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózatirányító testülete.…
Mély tisztelettel búcsúzunk Hámori Jenőtől, olimpiai és világbajnok kardvívótól.
A magyar vívósport kiemelkedő alakja egész életével a kitartás, a hazaszeretet és a szolgálat példáját adta. Tudományos…
Több száz távhős épület telepíthet távolról leolvasható fűtési költségmegosztót.