Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó a Számháborúban arról beszélt, hogy a baloldal rendszeresen a növekvő szegénység képét erősíti. A KSH vitatott sze...

Folyamatosan halljuk a baloldali narratívát, miszerint Magyarországon nő a szegénység - most éppen a gyermekszegénységi adatokat próbálják félremagyarázni. Nézzük a tényeket – mert a számok nem hazudnak.

Ma a 18 év alatti gyermekek 22,9 százaléka él szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával. Fontos: ők nem mélyszegénységben, hanem a kockázattal élnek.️ 2010-ben még 40,4 százalék volt ez az arány. Ez azóta majdnem megfeleződött – és mi értük el a 2️⃣. legnagyobb javulást az egész Európai Unióban.

Ezek tények, hivatalos adatok.
Az ellenzéki „szakértők”, amikor szegénységről van szó rendre egyetlen almutatót ragadnak ki a komplex mérőszámok közül – azt, amelyik éppen jól illeszkedik a politikai narratívájukba.

️A baloldali politika a riogatásra épít és az az érdekük, hogy elhitessék: a szegénység nő és ez csak segélyezéssel kezelhető.

Mi viszont más utat választottunk. A nemzeti kormány nem a segélyezést, hanem a munkát, foglalkoztatást tette középpontba.️👷🏼
1 millióval több foglalkoztatott van ma, mint 2010-ben.
Ők mind keresettel bírnak, és ezzel együtt sokkal stabilabb élethelyzetben vannak.
Ez az alapja annak, hogy elindulhattak olyan természetbeni támogatások is, mint az ingyenes tankönyv, az ingyenes iskolai étkeztetés és a rezsicsökkentés.
A rezsicsökkentés hatására drasztikusan csökkent azok aránya, akik nem tudták kifűteni az otthonukat.
A devizahitelek kivezetésével pedig jelentősen visszaesett a rezsihátralékosok és a váratlan kiadást fedezni nem tudók száma. Ez a mutató 2010-ben még 75 százalék volt, ma 30.

Erről miért nem beszélnek a baloldalon?
Mert ezek az adatok egyértelművé teszik:
Magyarország előrelépett.

Ma már a középmezőny elején állunk Európában ebben a fontos mutatóban —
a legvégéről indulva, már az uniós átlagnál is jobban teljesítünk. Sokkal jobbak az eredményeink, mint 2010-ben voltak.
Hallgassátok meg a teljes beszélgetést az ORIGO csatornáján.

Végülis mindegy, csak Zelenszkij ne legyen láb alatt Kijevben, nem?

Ursula von der Leyen és Magyar Péter "eltitkolt szerelemgyerekét", Zelenszkijt az amerikai elnök különmegbízottja, Steven Witkoff…

A korrupció az ukrán állam rendező elve – ennek a maffiahálózatnak a része a háborúpárti brüsszeli globalista elit is, amely újabb euromilliárdokat küldene Ukrajnába, és egy olyan bábkormányra…

A rendőröket és a közigazgatásban dolgozókat támadja a legsötétebb Gyurcsány és Bajnai időket idéző Szigetvári Viktor. Igazi komcsi tempó. Magyar Péter mögött továbbra is az a baloldali háttér van,…

Ezt nagyon tudják a tiszás jelölt-jelöltek
😃
Az ATV-ben is felnevettek Magyar Péter jelöltjein
😀
Éric Zemmour elsöprő válasza a francia liberális politikusnak
Magyarországon nincsen Lola, akit lemészárolt egy algériai nő.

️Miután egy hét alatt három jelöltet nem tud egy választókörzet sem megismerni sem véleményezni, így nem nehéz rájönni, hogy ez csak színház

azok a híres, francia meg nem adások…! mindenesetre amiről a francia vezérkari főnök beszél, az döbbenetes. a franciák készüljenek fel rá, hogy a fiataljaik eleshetnek - gondolom, egy idegen országért…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média