A Washington-feladat megoldva, következik a brüsszeli csata.
Óriási a jelentősége a lezajlott amerikai tárgyalásoknak, biztosítják ugyanis, hogy a rezsicsökkentés fennmaradjon, nem kell háromszoros áron venni az energiát.
Nem árt észben tartani:
2025 első félévében nálunk volt a legalacsonyabb a lakosság havi átlagos gázszámlája, áramszámlája az egész unióban. Ebbe mindent beleértünk, az adót és az ellenzék által támadott rendszerhasználati díjat is, sőt az esetleges átlagfogyasztáson felüli fogyasztást is.
A rezsicsökkentés hatására a legmagasabb árból a legalacsonyabb lett euróban és vásárlóerőben is hazánkban.
Ezeket az eredményeket az Európai Unióban is meg kell védeni, hiszen az uniós szankciók - akárcsak az amerikaiak - rettenetesen megdrágítanák a rezsivédelem fenntartását. A magyar érdekek képviselését csakis az Orbán-kormánytól várhatjuk.
Most te is tehetsz azért, hogy könnyebb legyen érvelni Brüsszelben, töltsd ki a nemzeti konzultációt, amelynek öt kérdése közül az egyik épp a rezsire vonatkozik.
Semmi kétségünk ne legye: ha a Tisza kerülne hatalomra, rövidesen Brüsszel elvárásainak megfelelően megszüntetné a rezsicsökkentést. Tegyünk érte, ha nem akarunk erre az útra lépni! ✍️

Az M5 Kommentár Klub műsorában beszéltem a magyar gazdaság és a keresztény értékek kapcsolatáról. ️ Hiszem, hogy a gazdaságpolitika nemcsak számokról, hanem értékekről és emberekről szól.

A keresztény…

A forint történelmi erősödéssel reagált az Orbán–Trump találkozóra!
Az elmúlt napokban az amerikai–magyarkapcsolatok új szintre léptek. Az Orbán Viktor és Donald Trump közötti megbeszélés nemcsak…

A Parlamentben tett látogatást a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola egyik osztálya.

Hatalmas öröm volt látni a sok érdeklődő és kíváncsi szempárt, ahogy lelkesen fedezték fel a Parlament…

Folytatjuk a nyugdíjak emelését!

Megvédjük a nyugdíjak értékét ezért:
👉Novemberben a nyugdíjjal együtt érkezik a nyugdíjkiegészítés.
👉Decemberben már a kiegészített nyugdíj jön.
👉Januárban újabb év…

Gőzerővel zajlik az országjárás, tegnap Hajdúböszörményben beszélgettünk Papp Zsolt választókerületi elnökkel, akivel az Agrárkamara elnökeként fontos harcot vívunk a brüsszeli fronton is a gazdák…

Napló/2811: A magyar orvos hősi halottakra emlékeztünk Budapesten, az Üllői úton. Kutnyánszky Zsolt államtitkár úr és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének beszédét követően közel 30…

Történelmet írtunk! Magyarország hatalmas sikert ért el Amerikában. 🤝🇺🇸

️ Megvédtük a rezsicsökkentést,
️ megerősítettük a gazdasági együttműködést,
️ megerősítettük a békepárti és migrációellenes…

A kormány megvédi a nyugdíjak értékét

Novemberben a nyugdíjjal együtt érkezik a nyugdíjkiegészítés.
Decemberben már a kiegészített nyugdíj jön.
Januárban újabb év eleji emelés következik.
Februárban…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média