Soha nem látott mértékű keresetnövekedés történt Magyarországon az elmúlt 15 évben.
Tavaly a harmadik legmagasabbvolt az Európai Unióban a magyar keresetnövekedés.
Mindössze két olyan évünk volt 2016 óta amikor nem voltunk benne a top5-ben.
A bruttó és a nettó átlagkereset is több mint háromszorosára nőtt 2010 óta, a reálértékük pedig majdnem duplája.
Idén és jövőre a keresetnövekedés tovább folytatódik, ráadásul magasabb fokozatra kapcsol.️A családi adókedvezmény megduplázása és az szja-mentesség kiszélesítése miatt a nettó, tehát a “kézbe kapott” összeg jobban emelkedik mindkét évben.
Ne hagyjuk, hogy a Tisza mindezt felrúgja. A nemzeti konzultáción megvédhetjük a magyar keresetek történelmi léptékű emelkedését hozó gazdaságpolitikát!

Történelmet írtunk! Magyarország hatalmas sikert ért el Amerikában.

Megvédtük a rezsicsökkentést,

megerősítettük a gazdasági együttműködést,

megerősítettük a békepárti és migrációellenes szövetséget!

Először szervezett konferenciát a Nemzeti Filozófiai Központ. A rendezvény célja, hogy párbeszédet kezdeményezzenek a filozófiai gondolkodás és a társadalmi élet különböző területei között. Az…

Mérlegen a mezőgazdaság, így teljesített a magyar agrárium

Magyar Péter, Zelenszkij és az Európai Bizottság közösen támadják hazánk szuverenitását.
Leválnának az olcsó energiáról, és brutálisan megdrágítanák a magyar családok számláit.

Brüsszel és eltartottjai…

Milyen csodálatos is szép időben Bubival tekerni Budapesten!

Olcsó, gyors, egyszerű. Volt.

Most közeledik a tél, de idén eggyel kevesebb okunk van várni a tavaszt. „Hála” Karácsony Gergelynek és a BKK…

A Politico mai közlése szerint az EU vezetői abban reménykednek, hogy Orbán Viktort megbuktatják az áprilisi magyar parlamenti választásokon, ami lehetővé tenné számukra, hogy gyorsított eljárásban…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média