A dobogó legfelső fokán állunk újra, ezúttal a pénzügyi vagyonnövekedésben.
A friss adatok szerint a magyar lakosság pénzügyi eszközei tavaly közel 1️⃣3️⃣ százalékkal nőttek. Ez több mint duplája az EU-átlagnak.
A javulásunk még látványosabb, ha a covid előtti évhez hasonlítjuk a számokat: 2019-hez képest 76,4 százalékkal bővültünk, ami ugyancsak a legmagasabb az EU-ban, több mint háromszorosa a tagországok átlagának.
Hallom is a kételkedők hangját: “biztosan csak a dúsgazdagok lettek még módosabbak”. Egyáltalán nem erről van szó, és ezt adatok is bizonyítják.
A pénzügyi vagyonnövekedés egyik fő hajtóereje a magyar lakossági állampapír-állomány emelkedése volt. Varga Mihály még pénzügyminiszterként tavaly karácsonykor jelentette be, hogy akkorra már elérte az 1️⃣ millió főt az állampapírral rendelkező magyaroknak a száma, tehát nem egy szűk kör kiváltsága ez a befektetési forma.
Támogassátok a nemzeti konzultáción való részvétellel a pénzügyi vagyon történelmi léptékű emelkedését hozó gazdaságpolitika folytatását.
️Illetve álljunk ki a béke mellett a háborúellenes aláírásgyűjtésen való részvétellel. A harcok beszüntetése óriási löketet tudna adni a magyar gazdaságnak és a családok életkörülményeit javító újabb intézkedések bevezetését tenné lehetővé. 🧑🧑🧒
/posztok.hu


️ Az adatszivárgás után most tartalomlopás.
Közismert tény, hogy Ukrajnában tragikus az egyéni és közösségi kisebbségi jogok, elsősorban a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak helyzete.…
️ BREAKING NEWS: Az EP háborúpárti többsége már megint arra készül, hogy beavatkozzon a magyar választásokba
A Tisza és a brüsszeli pártja vezetésével zajlik a brüsszeli bohózat sokadik felvonása, a…