Az ellenzék minden áron szeretné kimutatni azt, hogy nő a szegénység Magyarországon, de a számok lebuktatják őket!
Mára már közel 1,3 millióval kevesebben vannak 2010-hez képest azok, akik a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élnek hazánkban - volt alkalmam elmondani az M1 reggeli műsorában.
Közöttük 800 ezer 18 év alatti gyermeket nevelő háztartásban él, és 300 ezer maguknak a gyerekeknek a száma az Eurostat hivatalos módszertanával készült felmérés szerint.
Mára megszűnt a gyermeket nevelők hátránya és a javulásunknak köszönhetően összességében az uniós rangsorban már a 13. helyre léptünk előre a legutolsók közül.
Mindez nem valósulhatott volna meg a foglalkoztatási ráta emelkedése
, a keresetek javulása
és a családtámogatások nélkül, vigyázzunk hát ezekre az értékes eredményeinkre!
Jelenleg 2️⃣ fő veszélyforrás látható: az ellenzék tervei és a szomszédunkban dúló háború is romba dönthetik amit elértünk. A Tisza Párt családellenes politikájára a
nemzeti konzultáción tudunk nemet mondani, a békepártiságunkat pedig a Fidesz által kezdeményezett országos aláírásgyűjtő akción való részvétellel tudjuk erősíteni. 
A beszélgetést M1-en, az első hozzászólásban található linken tudjátok megnézni.
/posztok.hu

Örököltél egy lakást a szüleidtől, nyaralót a nagyszüleidtől? A Tisza közgazdászai szerint: Fizess, magyar



