Egy kis ünnepi esti olvasmányt ajánlok:

69 éve, közel órára pontosan, két fiatal gépész megalkotta a Csizma teret.

Emlékezzünk rájuk is ma a Mandiner egy korábbi írásával:

„Csonkán bukott nagy ívben az emelvény lépcsőire” – Így vágta ki két fiatal a Sztálin-szobrot

Budapesten állt egy szobor. A diktatúra egyik leglátványosabb jelképe. A szobor igyekezett egy nyitott, emberséges személynek beállítani a vörös borzalmat. A maga – talapzattal együtt – huszonhárom méterével teljesen leuralta a teret, amin ki volt állítva. Pont úgy, mint ahogy az az ember leuralta a világ keleti részét, akiről mintázták. A vörös diktátor szobra volt. A Sztálin-szobor a Szálin téren.

Sok parádét, sok felvonulást látott már a szobor. 1951 végén avatták föl, így legalább ötször élte meg azt, ahogy május elsején parádéztak előtte. Viszont 1956. október 23-án olyan parádés felvonulást látott, amilyet még nem látott a világ. A népet látta meg, az igazi arcát. Nem azt, ahogyan Rákosinak a jólét reményében tettetett valamit, hanem azt, ahogyan a szobor szemébe nézett és így kiáltott: „Elég volt!”.

***

1956. október 23-án a forradalmárok egy csoportja kitalálta, hogy az egyik követelés megvalósítását a saját kezükbe veszik, és ledöntik a Sztálin-szobrot. Világosban fogtak neki, s késő este, kedden fél tíz körül fejezték be.

Először drótkötéllel és teherkocsival szerették volna már-már lerántani a szobrot a talapzatról. A szobor meg sem mozdult, miközben a hangulat egyre fokozódott. Két MÁVAUT munkás, Darics Lajos és Fráter Béla látták, hogy sose lesz elég a sikerhez csak a kötél és a teherkocsi.

A két gépész visszasietett a telephelyre, ahonnan elvitték a vontatót, illetve a lángvágót. Megnézték, hogy hol a legvékonyabb a bronz, s megtalálták, hogy a csizma szára fölött. Fráter tartotta gumislagot, amíg Darics a hegesztőpisztollyal vágta a lábat. „Ahogy át lettek vágva a lábak, és a teherautók erősen meghúzták a köteleket, a szobor megroppant, és előredőlt. Akkor lehetett csak látni, hogy vékony falú bronzöntvény, a belső tartószerkezet vassínekből készült. Recsegett-ropogott, ahogyan dőlt a szobor, aztán mintha egy pillanatra megállt volna a mélység fölött, végül nagy robajjal a kövezetre zuhant. Az emberek, akik akkor már több tízezren is lehettek a helyszínen, ovációban törtek ki, tapsoltak, kiabáltak, felmásztak rá, ugráltak a szobron” – mondta Fráter egy 2009-es visszaemlékezése során.

Az októberi „munkavégzés” után, ’57 tavaszán a Szabad Európa Rádióban elhangzott egy riport egy magyar disszidensről, aki – az elmondása szerint – saját kezűleg vágta le Sztálint. Szegő Tamásnak hívták, ám ott sem volt a talapzaton az októberi este folyamán. „Nagy jót tett velünk, mert a nyilatkozata után már nem nagyon keresgélték, kik voltak az igazi tettesek” – mesélte Fráter a Magyar Nemzetnek.

A repülő Sztálin után csak a csizma maradt, így a Pestiek átnevezték a Sztálin teret Csizma térnek.

Fráter Béla és Darics Lajos a XX. század egyik talán legfontosabb és legemlékezetesebb pillanata után hosszú s visszavonult évtizedeket éltek meg, 2019-ben és 2021-ben hunytak el.

Nyugodjanak békében!

(Írta: Varga Mátyás Zsolt, íme az eredeti megjelenés: https://mandiner.hu/belfold/2021/10/belfold-1956-sztalin-szobor-budapest-frater-bela-darics-lajos )