Tizenöt év munkája – több mint egymillió ember lépett ki a szegénységből!

A Magyar Demokrata legfrissebb lapszámában megjelent interjúmban arról beszéltem, hogyan sikerült Magyarországon 1,3 millió embernek – köztük több mint 300 ezer gyermeknek – kilépnie a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatából az elmúlt másfél évtizedben.

A mélyszegénységben élők száma 500 ezerről 140 ezerre csökkent.
Az átlagbérek reálértéke 80 százalékkal nőtt, a minimálbér négyszeresére emelkedett.
Több mint egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben.

Ezek az eredmények nem segélyezéssel, hanem munkával és következetes család- és gazdaságpolitikával születtek.

Magyarországon erősödik és bővül a középosztály!

Magyar Péterék 1️⃣0️⃣–2️⃣0️⃣ százalékos ADÓT VETNÉNEK KI A NYUGDÍJAKRA
Igen, jól olvasod: meg akarják adóztatni a nyugdíjakat.
☝️ Most egy újabb tiszás szakértő vallott Magyar Péterék mellbevágó…

Előadás gyerekeknek: Kodály Zoltán bácsi az egyik legfontosabb magyar márkanevünk!
Zenepedagógiai módszere 2016 óta szerepel az UNESCO szellemi kulturális világörökség listáján. Tudós agykutatók is…

Miért fontos nekünk a Régiók és Városok Európai Hete?

Idén újra rekordot dönt a Magyarországra irányuló orosz földgázszállítás. Most már túl vagyunk a 6 milliárd köbméteren idén, ami napi több mint 21 millió köbméternek felel meg.

Ez a gázszállítás…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média