Ki kell állnunk az igazságunk mellett és láthatóvá kell tenni mindazokat az értékeket, amelyeket 2010 óta létrehoztunk!
Ezért is vettem részt örömmel a Digitális Polgári Körök első nagygyűlésén, ahol a Hír TV élőben közvetített műsorában is szerepeltem.
Íme főbb gondolataim:
Magyarországon 1,8 millió foglalkoztatott részesül ma már családi adókedvezményben vagy valamilyen adómentességben.
Százezres vagy akár több százezres nagyságrendű összegeket hagy az állam a gyermeket nevelőknél és a fiataloknál.
A három vagy többgyermekes édesanyák keresete októbertől 22,6 százalékkal nő az szja-mentesség miatt, és ez még csak a kezdet!
A szegénység kockázatával élők száma 2010 óta 1,2 millió fővel csökkent, ebből 800 ezer gyermeket nevelő háztartásban él.
Magyarországon ma már nem jelent hátrányt gyermeket vállalni és maradjon is ez így!
/posztok.hu


️Tegyük naggyá Magyarországot