Nyugodjék békében Charlie Kirk!
Borzalom! Vigyázzunk egymásra!

Megdöbbenve láttam a hírt Charlie Kirk, amerikai véleményvezér tragikus haláláról.

Egy fiatal, harminckét éves édesapa, aki politikai nézetei miatt vált erőszak áldozatává, egy nyílt rendezvényen lőtték le nagy tömeg előtt. Donald Trump tavalyi győzelmét neki is köszönheti, hisz bátran kiállt bárkivel vitázni, az igazáért, a patrióta értékekért.

Gondolatban most családja mellett állunk, osztozunk gyászukban.

Ez a szörnyűség arra figyelmeztet bennünket, hogy nem feledkezhetünk meg arról: bár eltérő politikai nézeteket vallunk, mindannyian ugyanannak a nemzetnek a tagjai vagyunk.

A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz – éppen ellenkezőleg, szétválaszt, és gyengíti közösségünket.

Magyarországon is egyre durvább a közbeszéd. Ezen változtatnunk kell, mert a legrosszabb, amit tehetünk, ha engedjük, hogy a megosztottság szétzilálja a nemzetet.

Együttérzéssel, méltósággal és felelősséggel tartozunk egymásért. Nyugodjon békében!

Manfred Weber, Magyar Péter főnöke tegnap kijelentette: „a nemzeti szuverenitás nem létezik.”

Az Európai Unió alapelvei azonban világosan kimondják: minden tagállamnak joga van megőrizni a nemzeti…

A gazos-napraforgós eset nagyon gáz! De Magyar Péter még másnap is meg akarta győzni a közönségét, hogy nagyon hasonló volt a kettő. Ez mindent elmond a személyiségéről.

Egészen kicsi a különbség a gaz…

Tarr “választás után mindent lehet” Zoltán előbújt!!!

És a 444-nek közölte, “nem volt szerencsés”, hogy elmondta az igazságot a Tisza-adóról…

Nem az igazsággal van a baj, Zoltán!
A Tisza-adóval van baj.…

Aranykort érlelő időben élünk! Ezt az aranykort akarja tönkretenni Brüsszel, a migráció, az orosz-ukrán háború, és minden olyan próbálkozás a világból, amely nem csak a magyarság ellen, s a magyarság…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média