A Tisza-adó súlyos áldozatvállalásra kényszerítené a magyar családokat, brutálisan csökkentené a nettó kereseteket. Messze nem igaz, hogy csak a gazdagokat sújtaná a rendszer, hiszen már a szakmunkás minimálbér is a magasabb adósávba kerülhetne és összesen 4 millió adózó lenne érintett.

Ha a jövő évi átlagkeresettel számolunk, a munkavállalók éves szinten közel félmillió forinttal kevesebb jövedelemre számíthatnak.

A 25 év alatti fiatalok a saját korcsoportjuk átlagbérével kalkulálva havi több mint százezer, éves szinten pedig 1,3 millió forinttól esnének el.

Azokban a családokban, ahol az édesanya 30 év alatti, a szülők nettó keresete együtt évi 1,5 millió forinttal csökkenne.

A 40 év alatti, kétgyermekes édesanyák családjai már 2,8 millió forinttal kapnának kevesebbet évente, míg a három- vagy többgyermekes családok esetében ez az összeg elérné a 4,2 millió forintot.

A tervezet így leginkább a kisgyermekes családokat sújtaná, akiknek ilyen mértékű plusz terhet jelentős nehézségek nélkül szinte lehetetlen lenne elviselniük.

️Minderről a Kossuth Rádióban beszéltem. A teljes beszélgetés 02:43:30-tól visszahallgatható ezen a linken:
https://mediaklikk.hu/audio/kossuth-radio/2025/09/03/06-00/kozelet/jo-reggelt-magyarorszag/

️ Amit mondunk, azt megcsináljuk. Ezért lehet bennünk bízni.

️Ahogy Orbán Viktor a kötcsei beszédében megfogalmazta: sokkal rosszabb esélytelennek lenni, mint esélyesnek – és ezt nekünk is meg kell…

️Szárad a Tisza️Mi már hónapokkal ezelőtt is mutattuk, amit most már mindenki láthat: Magyar Péterre már NEM KÍVÁNCSIAK a magyar emberek. Ezért újabban már mesterséges intelligenciával hamisítja a…

Napló/2788: Raisz Anikó, környezetügyért felelős államtitkár látogatta meg a Hungarikum Ligetet, lánykori nevén a Lakiteleki Népfőiskolát.
Azt is elmondtam, hogy amennyire lehetséges, a Hungarikum…

👉Elszármazottak Találkozója Nagytoldipusztán, ahol az andocsi településrész egykori és jelenlegi lakóit ünnepeltük.
Megtiszteltetés volt számomra, hogy a tavaly közösen felavatott emléktáblánál idén…

Az Európai Agrárminiszterek Tanácsülésére utazom ma, Dániába, hogy a magyar gazdák érdekeit kepviseljem

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média