Úgy tűnik, az új agrárvezetés gyorsan világossá tette, mire számíthatnak a magyar gazdák.

A kampányban még arról szóltak az ígéretek, hogy a mezőgazdaság újra megkapja a neki járó megbecsülést és stratégiai szerepet. Most viszont már azt halljuk: a gazdák ne számítsanak arra, hogy minden nehéz helyzetben segítséget kapnak az államtól. Az aszálykárok kapcsán külön ki is mondta ezt Bóna Szabolcs.

Pedig a mezőgazdaság mindig is az egyik legkockázatosabb ágazat volt. A gazdák előre finanszírozzák a vetőmagot, műtrágyát, gépeket, munkabért, bérmunkát, miközben a bevétel csak hosszú hónapokkal később érkezik meg, ha egyáltalán megérkezik. Közben alkalmazkodni kell az uniós szabályozásokhoz, versenyezniük kell az olcsó importtal, és napról napra ki vannak szolgáltatva az időjárásnak is.

Ezért amikor egy aszály vagy más természeti kár jelentősen visszaveti a termést, annak előbb-utóbb az élelmiszerárakban is nyoma lesz. A drágább lisztben, kenyérben, zöldségben vagy gyümölcsben végül minden család megérzi majd azt, amit a termelők már jóval korábban elszenvedtek.

A gazdák nem különleges bánásmódot várnak, hanem partneri hozzáállást, szakmai párbeszédet és valódi érdekképviseletet. Kevesebb kioktatást és több megoldást.

Mert a mezőgazdaság nem politikai díszlet, hanem olyan ágazat, amely nélkül nincs élelmiszerbiztonság, nincs vidék és hosszú távon nincs stabil gazdaság sem.

És talán azt sem árt szem előtt tartani, hogy amikor korábban járványhelyzet miatt állami segítségre volt szükség az állattartóknál, akkor senki sem kérdőjelezte meg annak létjogosultságát. Pedig Bóna Szabolcs is elszenvedője volt a száj és körömfájásnak. A bajban nyújtott támogatás nem gyengeség, hanem közös érdek.