Beszédes.
Győrnek elemei érdeke az, hogy az ipari park bővüljön. Adóbevételekre szüksége van, több helyi cég pedig kinőtte régi helyét.
A városi fejlesztéseket, üzemeltetést, kulturális, szórakoztató programokat abból tudják fedezni.
A politikai ellenfeleinknek nyilván kapóra jönne, ha a várost elhagynák cégek mert nincs terület bővülni, de egy felelős vezető ezt nem engedheti meg. Sajnálatos, hogy az embereket megint pajzsként használják egyes politikusok. Szó nincs akkumulátor gyárról, semmilyen konkrét beruházást nem jelentettek be, pusztán egy ipari terület kijelöléséről van szó. Ez a terület majdnem egy kilométerre van lakóházaktól. Egy terület kijelölésénél számtalan tényezőt figyelembe kell venni. Mivel több tucat cég jelezte bővülési szándékát, ezért nem célszerű a területet olyan helyre tenni ami növelné a város így is erős forgalmát. Az is fontos, hogy úgy épüljön meg a terület, hogy a meglévő infrastruktúrát csak bőviteni kelljen, ne egy újat kiépíteni, mert akkor a beruházók sokkal drágábban jutnak területhez és nem veszik igénybe.
Az ipari park bővitése minden Győr és környéki lakos érdeke, hiszen sokan jönnek az agglomerációból is ide dolgozni!
Nyilván, abszolút érthető, hogy a helyi lakosok féltik a nyugalmukat, de aggódalmuk fő oka egy szándékos félrevezetés, amiről mára kiderült, hogy nem igaz.
Szégyelljék magukat akik becsapják az embereket és politikai célra használják őket!
Hajrá Győr!!
Szakács István
Beszédes.
Márpedig a baloldali politikusok a Teremtőt (is) gyalázzák, reggel éjjel, meg este..
Nem kell ezt nekünk keresztényeknek tűrnünk!
„Szeretnénk megköszönni a katasztrófavédelem valamennyi munkatársának az áldozatos munkájukat, amit hivatásként szolgálnak. Mindannyiunkért.”🥰🙏
A székesfehérvári tűzoltóságon
és a Fejér Megyei…
Árnyékkormány bakiparádé
Itt van Karácsony újabb bődületes kudarca: tovább csúszik a 3-as metró felújítása! Részletek 👇👇
Európa a szankciók miatt kieső orosz szenet dél-amerikai, afrikai és ausztrál szállítmányokkal pótolja.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere kesergett minap a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. Arról beszélt…
Egyre több jel utal rá: általános mozgósításra készülhet Oroszország!
A brüsszeli elit politikai nyomásgyakorlásra használja a uniós intézményeket és kúszómászásban próbál jogköröket elvonni a tagállamoktól. Ez borzasztóan káros az EU kohéziójára. Közép-Európában még…