"Segíts magadon és az Isten is megsegít!"

Tudjátok panaszkodni a legkönnyebb, meg a kormányt hibáztatni. Mástól várni a megoldást, de néha mi is tehetnénk valamit magunkért. Az élet utam kiválló példa erre.
Amikor bejött az a nagy válság 2008-ban volt olyan kertekbe napszámba mentem el dolgozni, bármit megcsináltam. Ha valaki tudja mi a szegénység az én vagyok. Volt olyan 2 napig nem ettem, hogy a gyerekeknek legyen. Külföldön dolgoztam, amikor hazajöttem a gyerekem nem ismert meg.
2012-ben még Borsodban kevés munka volt, átköltöztem Győrbe oda ahol van munka. Munka mellett elkezdtem maszekolni a szociál médiával. Évek óta reggeltől éjjelig dolgozom, hogy fizessem a bedölt hiteleim. Én nem járok át a szomszédba tere-ferézni. Maximum évi 10 nap pihenek, de teljesen akkor sem engedem el a munkám. Ezért is becsülik. Amikor egyedül maradtam, volt, hogy a házimunkát hajnal 1-kor fejeztem be, utána álltam neki edzeni, mert le akartam fogyni. Le is adtam 35 kilót. A gyerekeimnek normális életet tudok biztosítani, fizetem a hiteleim és még haladunk is. Persze ez úgy megy, ha én is teszek érte. Nem mástól várni a megoldást! Úgyhogy nekem ne!

NA most akkor mi van? Egyrészt döntsétek már el.

Másrészt, ha már SZÓ SZERINT vesztek át cikkeket, akkor legyen már bennetek annyi, hogy nem a Google fordító nyelvezetét teszitek bele egy cikkbe "hogy…

A nyugat pozitív örökségre méltó örökségét ma Közép-Európában képviselik!

Emlékeztetőül hirdetjük, hogy kedden (szeptember 13.) 17.00-kor tekinthetik meg színháztörténeti sorozatunk következő rendezvényét. Az esten Fedák Sári életébe és munkásságába nyerhetnek betekintést,…

én még emlékszem arra, amikor a nato szerint teljesen oké volt egy európai ország infrastruktúráját támadni és messzemenőkig levezették, hogy több millió ember háztartásának tönkretétele - mellesleg…

Vessünk véget a szankciós politikának!
A háborús válságra az egyedüli megoldás a béke.

️ Az EU továbbra is kitart az elhibázott szankciós politikája mellett, amely válságba döntheti az összes európai…

Kitekintés: miközben mi itt Európában azon vitatkozunk, hogy 18 vagy 20 fokban lehet-e az irodákban üldögélni télen, addig Pakisztánban csaknem 1400 ember halt meg, és több mint egymillió ember vált…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média