Valamit szeretnék mondani nektek!

Egész életemben nagy harcos voltam! Mindenért meg kellett kő keményen küzdenem gyerekkoromtól kezdve. Volt olyan autó mellett a biztonsági szolgálatot kijátszva osontam be, ha valaki elérhetetlen volt, de akkor is elmondtam mondandóm.
Ha kidobtak az ajtón bemásztam az ablakon.
Tisztában vagyok magammal és tudom hol a helyem. A diszlexiám és diszgráfiám miatt csapnivaló a helyesírásom, a fogalmazásom, nincs kamera képes megjelenésem, a beszédem is videóimban hagy kívánni valót.
Amikor én felvállaltam a nyilvánosságot, azért tettem, mert muszáj volt. Nem volt jobboldali hang a neten és az egyszerű hétköznapi emberek szavát fel akartam erősíteni.
Úgy éreztem tenni kell valamit!
Arcoskodás nélkül egy biztos, ha a nyílt kommunikációs képességeim gyengék is, a Facebook összes rezdülését értem és az ötleteim mindig bejöttek, ezzel pedig a hazámat tudom szolgálni.
Tehát hibáim ellenére is sokan követtek, mert egy vagyok közületek.
Aztán megtörtént a hatalmas fordulat. Kovács István - nak hála megszületett a Megafon. Ami egy hihetetlen áttörést hozott a politikai közösségi médiában. Deák Dániel , Bohár Dániel - Riporter , Stefi Déri, Korondy Tamás , Jobb érzés, A kopasz oszt és a többi nagyszerű véleményvezér leuralta a Facebookot.
A képzéseken is több száz Patrióta részt vett, akik saját oldalt csináltak. Így lett kerek és egész a Patrióta hangok. Magam is részt vettem a képzésen és még nekem is mutattak újat. Ezúton is köszönöm!
Ráadásul itt nem is álltak meg, hiszen a képzések folytatódnak. Arról pedig nem is beszélve, hogy a tapasztalatok még profibbá tették a képzéseket.
Tehát itt akár mondhatnám azt is, hogy rám nincs szükség, ez pedig megnyugvással tölt el.
Még is van ami húz! Ti kedves követőim és az, hogy több embernek adtam bátorságot, hogy jelentkezzen a Megafon képzésre.
13 éve nap mint nap bors vagyok az orrukban, szálka a körmük alatt, kavics a cipőjükben. Nem véletlenül szállnak meg a bérkommentelői a baloldalnak! Nem véletlenül becsmérelnek nap mint nap.
Végezetül pedig aki miatt a politikába beléptem, az még mindig az ellenzék vezére(Feri) ! Tehát itt a helyem! Így hát folytatjuk és együtt a hazát szolgáljuk!

Szijjártó Péter:
- Hamarosan a nyugat európai világban kiderül, hogy mi mondtuk az igazat és a király meztelen.
Lehet mondogatni, hogy "megoldottuk a leválást az orosz gázról", de kommunikációs…

Ma van a Magyar Fotográfia Napja

Emberpróbáló munka, amelyet a tűzoltók végeznek nap, mint nap értünk, a biztonságunkért🧑‍. Pillanatok, másodpercek, küzdelem, győzelem, veszteség, sorsok, életek,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média