Jól figyeljen mindenki

Még egyszer az égvilágon senkitől nem akarom meghallani, hogy Magyarországon nincs Demokrácia!
Parlamenti ellenzéki pártok: DK, MSZP, LMP, Jobbik, Momentum, Párbeszéd, Mi hazánk és ugyan frakciója nincs, de a legfrissebb Nép pártján.
Parlamenten kívül pedig legalább öt ismert párt.
A Kormányt a Fidesz-KDNP, MAGOSZ és a Kisgazdák alkotják.
Arról nem a demokrácia tehet, hogy a szavazók döntött többségét a kormány élvezi.
A választók elégedettek.
A mai fejlet digitális világban senkit nem lehet elnémítani, sőt erős liberális elhajlása van a tech cégeknek, ami inkább nekünk hátrány. Anno a Hír tv-t mi is felépítettük, külföldi pénzek nélkül. A mostani ellenzéknek számtalan külföldröl pénzelt és hazai kézben lévő csatorna és hír portál áll rendelkezésére. Arról sem mi tehetünk, hogy némelyik olvasó hiányában megszűnik. Ezeket nem kötelessége fentartani az államnak.
Tehát itt a demokrácia sokkal jobban működik, mint sok országban ami számon kér bennünket!

Eközben Olaszország az autópályákon tiltakoznak a tüntetők.
️Azonban az autósok nem nézték túl jó szemmel.

Olvasgatom az ellenzéki kommenteket a különböző oldalakon. Szomorúan tapasztalom, hogy már-már forradlami hevületben vannak néhányan a kormány erőszakos megdöntését remélve! Én most szeretném…

✋🕊️ Európa nem találja a békéhez vezető utat

Február 24-én új időszámítás kezdődött, a XXI. század válságokkal eddig is bőven terhelt időszaka most még kedvezőtlenebb helyzetet idézett elő: háborús…

„Miért nem az EU-s szankciók ellen tüntettek?” – tette fel a teljesen jogos kérdést egy férfi, akinek a busza a néhány balliberális dzsemborija miatt nem tud…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média