Orbán Viktor megint egy lépéssel mások előtt járt!
Energia vészhelyzetet hirdetett.
Ezzel megvédi a gázkészletünket.
Ugyanis veszélyhelyzet kihírdetése állami hatáskör, viszont enélkül a tagállamok…
Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam. Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható.
Érzékelem ugyanakkor a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás. Megértem, hogy kérdéseik vannak. Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a Kormány megfelelően segítse az érintetteket.
Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a Kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre.
Rendkívüli időket élünk. A háború nyomában járó gazdasági válság felforgatja hétköznapjainkat. Rajtunk kívül álló erők kiszámíthatatlanná teszik a jövőt. Magyarország biztonságát az államháztartás, a költségvetés stabilitása is megalapozza. Válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együttérző szívre van szükség. Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé.
Összefogás, kölcsönös felelősségvállalás és belátás - ez segít minket túl a nehezén. Csak így maradhatunk talpon.
Orbán Viktor megint egy lépéssel mások előtt járt!
Energia vészhelyzetet hirdetett.
Ezzel megvédi a gázkészletünket.
Ugyanis veszélyhelyzet kihírdetése állami hatáskör, viszont enélkül a tagállamok…
Jakab a végét járja a Jobbikban.
Most a párt egykori zöld kabinetének (Zöld Válasz) oldalát lopta el, hogy átnevezve kisajátítsa (A Nép Pártján).
Hamarosan bejelenti a kilépéset a Jobbikból várhatóan.
Mutatom mi lenne:
F.O.S.: "A Kormány mondja le a tűzijátékot, nincs erre most pénz"
️Kormány lemondja
F.O.S. másnap: "Akkora a baj, hogy már tűzijátékra sem telik"
A nap mondása a Vadhajtásoké. (Gonosz, de tényleg jó.)
"Nem értjük mi a bajuk azzal, hogy sokkolót használtak a rendőrök. Ilyen energiaárak mellett, ingyen kaptak áramot.
Ezeknek tényleg minden szar…..'
Újabb erőteljes akcióra készül az orosz hadsereg! Részletek kommentben 👇👇
Apa, kezdődik...
A Gazprom néhány európai vevőjét arról tájékoztatta, hogy vis major helyzet állt elő (azaz saját hibáján kívül nem tud teljesíteni).
______________________
Kép és cikk: https://www.…
Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tartották az ismeretfelújító vízi túlélő tanfolyamot JAS-39 Gripen pilótáknak 
Liberális könnyek Blankától.. 
