Azt gondolom, hogy ez a győzelem egy erős felhatalmazás és egy hatalmas nem a baloldalra.
Itt az ideje a Parlamentbe rendet tenni. Hadházy Ákos egyéniben győzött. Ha tudatosan nem vesz részt az alakuló ülésen el kell venni a mandátumját. A Momentum is bojkotra készül, számukra is világossá kell tenni, ez nem egy játszótér.
Én tudom, hogy politikai stratégiai szempontból az ilyen ellenzéki akciók nekünk hoznak. Viszont ezekkel az akciókkal nagyon súlyos károkat okoznak a közéletben. Mert ha egy Parlamenti képviselő semmibe vehet bármit és bárhogy viselkedhet, ezt a mintát a választóik is követik. Így is katasztrofális a két oldal közötti feszültség.
Véleményem szerint, a jó kormányzás és a stabilitás bőven hoz nekünk elegendő szavazót, ezért ezen baloldali akcióknak elejét kell venni.

Burkoló és szigetelési munkákat vállalt, majd lelépett a megrendelők pénzével.
Egy eplényi sértett 2020. november 22-én tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy egy vállalkozó több részletben…

Micsoda izgalom volt egy hete ilyenkor
👉 Sok szó esett a napokban arról, hogy soha egyetlen párt(lista) sem kapott annyi szavazatot országgyűlési választáson, mint múlt vasárnap a Fidesz-KDNP.

👉 Itt…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média