Hatalmas szükség van a higgadt döntésekre! Köszönjük Miniszterelnök úr!

A baloldal a háború oldalán áll – akkor is, ha ezt nem tudja.

Mert amit ők mondanak, és amit ők akarnak, az belevisz bennünket a háborúba. Katonát küldeni az azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak. Fegyvert küldeni az azt jelenti, hogy akinek szállítunk, az lehet, hogy majd örülni fog, de akivel szemben azt a fegyvert használják, annak az ellenségei leszünk, a Jóisten tudja pontosan, mennyi ideig.

Ha Magyarországon át szállítják a fegyvert Kárpátaljára, ezzel katonai célponttá alakítanánk az éppen Kárpátalján áthaladó konvojt – egy olyan helyen, ahol még nincs is háború –, az azt jelenti, hogy mi vittük oda, mi provokáltuk oda a háborút.

Észnél kell lenni, nem lehet össze-vissza beszélni, nem lehet össze-vissza javaslatokat tenni, és nem lehet a nyugati barátainknak szívességet tenni egy-egy nyilatkozattal. Ez nem ennek az ideje. Itt most Magyarország érdekei mellett kell kiállni. Most nem amerikai szemmel kell nézni ezt a konfliktust, meg nem francia, meg nem német szemüvegen keresztül, ezt magyar szemmel kell nézni. És magyar szemmel nézve ebben a konfliktusban a legfontosabb a magyarok békéje és biztonsága. Ehhez ki kell maradni a háborúból, és ezért a baloldalnak a háborúba sodró javaslatainak ellen kell tudni állni. El kell engedni a fülünk mellett, vagy határozottan ellent kell mondani.

Ezt az üzenetet most kaptam Nagy-Britanniából:
“Szia Dani!
Régóta követjük a munkásságodat, öröm nézni, ahogy futnak előled a balos politikusok.
Londonban élünk a férjemmel, most ért ovis korba a…

"Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt."…

Mezőtúri kollégáink szolgálaton kívül nyújtottak segítséget egy súlyosan sérült kerékpárosnak, aki egy motorossal ütközött össze szerdán kora délután.
Horváth Gábor főtörzszászlós és Finta Gábor…

️Hoppá: Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke Orbán Viktorral tárgyalt Budapesten és elismerően szólt a magyar hatóságok, a civil szervezetek és a magyar állampolgárok segítőkészségéről,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média