1, Gondolom Putyin pánikba esett
2, A baloldaliaknak hasznosabb lenne a menekülő kárpátaljai magyarok mentésével foglalkozniuk...
A magán véleményem osztom meg veletek.
A torkom elszorul, mert belegondolni is borzalmasan, hogy ma embereknek kell elhagyni az otthonukat egy nagyhatalom piszkos játszmája miatt.
Amerikától Ukrajna messze van. Nem oda fognak menekülni, nem ott lőnek, hanem itt Európában.
Anno Amerika a Soros félékkel megcsinálta a "majdant" eltávolították azt az Ukrán vezetést aki őrizte a békét. Agresszor kormányt állítottak, akik provokálták az Oroszokat, magyarokat is.
Oroszország pedig nem tudta halogatni, a népét meg kell védeni. Senki nem beszél arról a 16000 Oroszról akit az ukránok öltek meg.
Mindezt azért tették, hogy bekövetkezzen ami most történik.
Oroszország is jól járt a gáz világpiaci árának növekedésével. Viszont ez Amerikának nem tetszik. A saját piacát akarja megerősíteni. Erre kreált egy ürügyet és szövetségeseit arra kényszeríti szankcionálják Oroszországot. Ezzel át veszi a piacot tőle. Ő szabályozhatja az árat és monopolizál. Ezzel a nyugat Európa sem jár jól. Sőt! Brutális időszak vár Európa lakosaira. Brutális infláció lesz. Az egekben lesznek az energia árak, megemlkedik a zöldség, hús, szolgáltatások és minden. Lesznek országok amik bele is rokkannak. Amerika és a spekulánsok busás kamattal majd adnak segítséget, de a nép súlyos árat fizet.
Azt is figyeljük majd, hogy egyes szankciók alol a németek és franciák, hogy huzzák ki magukat.
Ilyen kis országokat meg mint hazánk belekényszerítenek.
Az jár jól aki, nem szankcionál. Mert sok mindent lehet mondani az oroszokra, de nem hálátlanok, sőt. A legnagyobb csendes nyertes Kína lesz.
Nagyon erős mondat, de nem tudom, hogy most a NATO és Uniós tagság áldás vagy átok? Mindenesetre nehéz időszak köszönt Európára. Mi pedig nem hibázhatunk.
Hogy mi lesz ebből? Azt senki nem tudja, de rengeteg ember fog pár spekuláns nyerészkedéséért, az életével fizetni.
Szakács István
1, Gondolom Putyin pánikba esett
2, A baloldaliaknak hasznosabb lenne a menekülő kárpátaljai magyarok mentésével foglalkozniuk...
Ideiglenes védelmet kapnak az Ukrajnából menekülők Magyarországon, azonnal életbe lépett a kormányrendelet!
A baloldal megnyilvánulásai veszélyesek és felelőtlenek. Ilyen helyzetben olyan kormányra van szükség, amely képes szavatolni a magyarok biztonságát.
️A szomszédunkban…
Egy Székely közmondás ma beigazolódott!
"A medve nem játék"! 
Ez az ember tényleg nem normális.
Magyarország védelmet nyújt az Ukrajnából menekülőknek, nemcsak a kárpátaljai magyaroknak, hanem az ukrán állampolgároknak is.
Komolytalan banda: miközben Orbán Viktor az uniós és NATO-s partnerekkel közösen dolgozza ki a válaszlépést az orosz katonai támadásra, addig Márki-Zay és Karácsony azzal vádaskodik, hogy Orbán miatt…
Drága Isten gyere le...



Ilyen szürreál nincsen! Még magukat sem tudják komolyan venni a baloldali politikusok egy percig sem, méltatlan volt a mai tüntetésük egy…