Honfitársaim

Most tényleg komolyan kell beszélnünk!

Ez a választás most kezdett el igazán bonyolódni, mert nem csak két politikai formáció, ideológiáról döntünk.
Ez az Ukrán - Orosz konfliktus egyre csak eszkalálódik és az látszik, hogy mivel az egész csak egy eszköz, eszükben sincs békés úton rendezni.
A jelek szerint egy sokkal hatalmasabb válság van a kapuban, mint amit a Covid okozott.
Ha a nyugati világ elzárja az Orosz gázt, akkor az árak még jobban az egekbe szöknek, ezáltal gyakorlatilag minden emelkedni fog, mert, mindenhez energia kell.
Ez a kormány egy pár válságot megélt és nem veszítették el százezrek az állásuk mint a 2008-as válságnál. Sőt az infláció sem érintett annyira keményen bennünket. Számos nyugati országban 10% feletti míg nálunk 7%.
A jelenlegi ellenzék még a listán sem tud megeggyezni, hogyan kezelnének egy nemzetközi konfliktust, vagy egy válságot. Ráadásul bedobták, hogy fegyverekkel segítsék az Ukránokat, miközben mi a sikeres együtmüködésnek hála, ötször olcsóbban kapjuk a gázt mint a németek az oroszoktól.
Orbán Viktor nagyon helyesen azt mondja, ehhez a konfliktushoz nincs közünk. Nézzétek meg Svájc milyen jól járt, hogy a világháborúban független marad.
Én sokminden megértek, de amikor a mindennapi létünk a tét nem éri meg kockáztatni.
Baloldalon azt látjuk, hogy a vezér mindig részeg, a kapitány mindenkit megsért és az indulatait képtelen kezelni. Ráadásul kényszeresen beakarnak hódolni a nyugatnak. Mindenki érdekét nézik csak a magyarokét nem. Tényleg egy ilyen helyzetben felelősen rájuk bíznád az országot?
Ugye, hogy nem!
Hatalmas a tét, ne érzelemből, hanem felelősségteljesen szavazzunk.

A mi erőnk a közösségünkben rejlik!

️ A Megafon másfél éve azért jött létre, hogy megtörje a balliberális közösségi média hegemóniáját. A célunk továbbra is az, hogy egyre több patrióta hallassa a…

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Kommunikációs Szolgálata állást hirdet kiemelt szakügyintéző munkakör betöltésére. ✍️🧑

Az állás részleteit a honlapunkon találjátok: 👉
https://…

A NaBi az 5G mobilhálózat Narrowband IoT technológiájának segítségével évekig képes nyomon követni adott tárgyak elhelyezkedését úgy, hogy nincs szüksége külső áramforrásra. A begyűjtött lokációs és…

Na, kiszólt a lyuk a gödörből

Pont az a Gyurcsány Ferenc beszél, aki a saját kormányzása alatt pincsiként loholt Putyin után és még egy sort cukiskodott is vele.
Azt bárki beláthatja, hogy az…

NAGYON NAGYON JÓL GONDOLJÁTOK MEG, MIRE SZAVAZTOK ÁPRILIS 3-ÁN!

Orbán Viktor:
"Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia!
Magyarországnak a béke helyreállítása az érdeke, ezert szó…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média