Brandenburgi kapu újra elfoglalva! Olaf búcsú buli!
Gyertek velem!
Tudjátok 2009-ben én azért adtam politizálásra a fejem, mert végtelenül kilátástalan volt, mind a hazánk, mind a családom helyzete.
Számtalan sorstársam volt ugyanabban a helyzetben, mint mi.
Bedölt hitel, munkanélküliség, kilátástalanság.
Úgy éreztem tennem kell valamit.
Lépnem kell, mert ha tétlen maradok, akkor csak rosszabb lesz.
Megtörtént a változás.
Nem tagadom, azért ehhez nekem is tennem kellett, váltani, próbálkozni, bátornak lenni, de megérte.
Egyre jobb lett évről évre.
Egyet léptünk előre. Kezdetben csak munkám lett, azután elkeztem fizetni a hiteleim. Majd egy-egy kisebb nyaralásra is futotta. Majd lett kocsim. Azután már futotta többre, szórakozásra, kikapcsolódásra.
Mindig lépünk egyet előre és ugyan ezt látom másoknál is. Halad mindenki. Persze van aki nem változtat, nem mer, nem tesz, vár a csodára, de arról csak saját maga tehet, hogy nem él a lehetőségekkel!
Ez a fejlődés nem pottyant csak úgy az ölünkbe. Ehhez kellett egy bátor kormány, aki jó döntésekkel, stabil környezetet teremtett. A kormány sikere, minden magyar sikere. Persze ők is csak abból tudnak adni ami bejön, de most van miből.
Míg Európa-szerte brutális rezsiáremelés van, addig nálunk semmi. Nem emelkedett a közösségi közlekedés ára sem, csökkennek folyamatosan az adóterhek. A számtalan családtámogatási formát ne is említsem.
Most viszont valamit vissza kell adnunk. Meg kell védenünk azt amit elértünk. Az egész baloldal összefogott, mert akiket szolgálnak nyugati érdekcsoportok, azoknak nem jó egy olyan kormány aki ellenáll és a magyarok érdekeit nézi! Meg kell védenünk az önkormányzatokat, vissza kell foglalni a fővárost és az EP választás tétje is hatalmas.
Tehát most segítenünk kell megvédeni mind azt amit elértünk, de ehhez Te is kellesz, aki soraim olvassa.
Már csak egy kérdésem van!
Számíthatunk rád?
Szakács István
/posztok.hu









