Mai videómat a tegnapi alatti kommentek ihlették. Ugyanis akiknek büdös a munka, nagyon szeretnek mások életében vájkálni. Most elmondom, hogy telik egy napom. Persze tudom, hogy ez nem fogja őket megnyugtatni, de legalább beégnek. Fél kilenc után jövök.
Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít, miután az Országgyűlés elfogadta a…
Születésnapi nem hívott vendég Szokták mondani: a férfit a hasán keresztül lehet megfogni. Egy alsószentmártoni lakosnak is ez lett a veszte, aki szorgalmasan dézsmálta a környék autóit, lakóházait.…
Márki-Zay Péter ezúttal a gyermekvédelmi törvényt és a népszavazást támadta, ostobázta le. Ahogyan korábban az illegális bevándorlást, úgy most a gyermekvédelem ügyét is álproblémának tartja a…
Megdöbbentő: Hajnal Miklós és a Momentum már 2019-ben is tudta, hogy Karácsony Gergely ki fogja szolgálni a baloldali ingatlanmaffiát. Mégis beálltak mögé és még ma is támogatják. ️Vajon mit tud a…