Végre hallom a hangotokat!

Sokan tudjátok, hogy facebookon ennek a vloggerkedésnek úttörője voltam.
Még 2010 környékén kezdtem el.
Piszok sokat puffogtam, mert egyszerűen nagyon gyengén állt a jobboldal a közösségi médiában.
Nem tanított nekem senki semmit, mindent magamtól tanultam. Azt is tudom nem egy kamera barát karakter vagyok, nem is beszélek olyan szépen de hiteles vagyok. Egy hazáját féltő családapa.
Ma pedig már 29000 követője van az oldalamnak. Havi 1-2 millió embert érek el.
Nem kellett hozzá más mint akarat, szorgalom és kitartás, na meg persze nagyszerű olvasók akik megosztják tartalmaim.

Azután jött Kovács István és megcsinálta a Megafont
Kezdetben ismert emberek hangját erősítették fel, azután látva a sikert jöttek hétköznapi emberek.
Jelentkeztem én is a képzésre, mert jó pap is holtig tanul.

Hihetetlen felemelő látni ezt a sok tehetséget. Rengeteg a fiatal és piszkosul ügyesek.
Ráadásul annyira professzionális a képzés, hogy a legbátortalanabbak olyan remekműveket alkotnak, ami szántani fog a közösségi médiában.
Ami pedig a legcsodálatosabb, hogy a Megafon össze hoz bennünket, így csapatként vállvetve állunk ki a liberális véleménnyel szembe.
Végre nem kujlogunk a nyomukba, hanem igen is hangosak vagyunk, nem is akármennyire.
Csodálatos élményekkel gazdagodtam és sokat tanultam.
De ami a legértékesebb mégis az, hogy végre nem ketten vagyunk a hadsereg ellen, hanem rengetegen.

A baloldal pedig vegye tudomásul, hogy eddig tartott az egyeduralmuk.
Szeretnek bennünket elhallgattatni a demokrácia jegyében, de ha leszedtek egy oldalunk, csinálunk hármat helyette és pillanatok alatt vissza építjük. (Lásd Bohár Dániel )
Továbbá vegyék azt is tudomásul, hogy bennünket a hazaszeretet köt össze, ez pedig sokkal erősebb kötelék, mint a gyűlölet amit a baloldal áraszt.

Mi valóban a hazánkat szolgáljuk!

Szakács István

Hányas is a mérce?

Wahorn Andrásnak akadt egy nagyon jó és egy nagyon rossz fellépése az elmúlt hetekben. A nagyon jóról, amikor remekül állta a sarat Gulyás Márton baromságai ellen, cikket írtam. A…

🤜A magyarok számára egy szomorú döntés született, hiszen mi egy lovas nemzet vagyunk és lovaskultúránk is van.

2023-tól a lovaglás már nem lesz az öttusa része, ezért a lövészet, úszás, vívás, futás…

Zsák a foltját.
A bevándorláspárti, a genderideológiát lelkesen képviselő, a nemzetek Európájának hátat fordítva Brüsszel birodalmi törekvéseit támogató, az Európai Parlament baloldali blokkjával…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média