Érdekesség
Szabadnapos volt tegnap a montenegrói csapat az EB selejtező sorozatban! Miközben mi lerendeztük a litvánokat, a szerbek pedig a bolgárok otthonában botlottak, Barátságos meccsen kikaptak a…
Ma a festői kikötő városban Stari Grandban jártunk, ami kétszer is magyar föld volt!
A város írott története i. e. 385-től kezdődik, amikor az Égei-tengeri Párosz szigetéről érkezett görög telepesek a mai Stari Grad területén megalapították első kolóniájukat. Ennek szülőföldjük után a Párosz nevet adták.
A 14. század közepén Hvar újra a horvát-magyar királyok uralma alá került. I. Lajos magyar király halála után azonban utódlási harcok törtek ki Luxemburgi Zsigmond, a bosnyák Tvrtko és László nápolyi király között. 1403-ban Zárában az utóbbit koronázták horvát királlyá, aki végül belátta a további háborúskodás hiábavalóságát. 1409-ben Dalmáciát egyszerűen eladta a Velencei Köztársaságnak. 1420-ig a dalmát városok egymás után ismerték el a velencei fennhatóságot.
A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban a sziget az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után újra az osztrákoké lett. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később a Jugoszláv Királyság része lett.
Érdekesség
Szabadnapos volt tegnap a montenegrói csapat az EB selejtező sorozatban! Miközben mi lerendeztük a litvánokat, a szerbek pedig a bolgárok otthonában botlottak, Barátságos meccsen kikaptak a…
Emberségből jelesre vizsgáztak az esztergomi tűzoltók 
Tegnap délelőtt Dorogon egy vonatbalesethez
riasztották az esztergomi hivatásos tűzoltókat. A szerelvényen körülbelül százan utaztak, az ő…
Paul Teller évtizedek óta az amerikai konzervatív mozgalom egyik vezető személyisége.
Jelenleg az Advancing American Freedomügyvezető igazgatója, legutóbb Donald J. Trump elnök és Mike Pence alelnök…
Mondjuk ezen viszonylag kevesen lepődtek meg
️
A háborúpártiak ne felejtsék el, bármi lesz Ukrajnával, ők kényszerítették bele!
A dollárbaloldal lételeme a hazaárulás.
Amíg nekünk Magyarország az első, addig a dollárbaloldalnak a hazaárulás nem bűn, hanem a politikai gyakorlatának a része.