

Ide figyelj Pintér Bence!
Szerintem aki akarta, helyén tudta érteni. Neked ez sem ment. Jelen esetben egy nemtelen eszközt takar, mégpedig a karaktergyilkosságot. A sajtó kifejezetten kedveli a negatív kampányt, hisz ez teremti meg a szükséges drámát, ami ennek okán jól eladhatóvá teszi azt, jelen esetben a csoportodat is. Azt a csoportot, ami a covidban, egymás segítéséhez szükséges információk megosztására lett létrehozva sunyi alaptomos módon. Persze ez is csak a szokásos balos csőbehúzás volt. Ugyanis hosszú ideje a csoportot „alapítók” egy nagy része politikai jellegű megosztásokra használja. Arra, hogy azt az embert „gyilkolják”, aki tesz a városért és több ezer győri életét megmentette. Nyilván kizárólag azt az embert lehet becsmérelni, támadni, aki tesz, aki dolgozik, aki meghallja az emberek szavát és szükség szerint felülbírálja akár saját korábbi döntését is. Van egy ide illő közhely kifejezetten Bence Neked: „Soha ne gúnyold azt, aki próbálkozik és hibázik! Ő legalább tesz valamit a sikerért! Nem úgy, ahogy te, aki csak ücsörög és pofázik.”
Apropó Bence mégis látod a polgármester oldalát? Tehát hazudtál!? Ismét!


Kamuzöld Geri főpanaszmester. 
Nicsak mi van ott? 

️ A cenzúrázott Szilvay Gergely könyve már Brüsszelben is elérhető!
Párkányi Eszter, Központunk elemzője a könyvbemutatón úgy fogalmazott: a felnőtteknek kötelességük megvédeni a gyerekeket azoktól a…
Politikai földrengés zajlik Németországban! Részletek
️
️
️
️A Bukaresti kilencek vezetői megerősítették Pozsonyban, hogy továbbra is töretlenül kiállnak Ukrajna függetlensége, területi egysége mellett.
Ugyanakkor egy friss szlovák felmérés szerint a…
Rég vártunk erre: 2020 vége óta most először csökkentek az árak az előző hónaphoz képest, a vártnál jobban csökkent az infláció!
️ - a magyar EU-s elnökség kiterjesztené a jogállamisági vizsgálatot az Európai Parlamentre is!
Varga Judit
ezért kapálóznak!
KEDVES ELLENZÉKI SZAVAZÓK!
🫴 MOST HOZZÁTOK SZÓLOK...