A gyermekek gyógyítójára, Heim Pálra emlékezünk!
Itt az ideje befogni a száját a libsiknek! Kemény szavak, de ez a véleményem!
Itt az ideje befogni a száját a libsiknek! Kemény szavak, de ez a véleményem!
A gyermekek gyógyítójára, Heim Pálra emlékezünk!
Ifj. Lomnici Zoltán: Brüsszel jogi köntösbe bújtatott politikai nyomást helyez hazánkra. Ez tekinthető zsarolásnak is.
👇 👇
A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint a német politikának érdeke, hogy fenntartsa a folyamatos migrációs nyomást. Kiszelly Zoltán ezt arra reagálva mondta, hogy a…
Állománygyűlés keretében tájékoztatta a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál az elmúlt időszak legfontosabb tudnivalóiról és a katonákat érintő információkról az…
Ülésezik a NATO️
Péli Tamás roma festőművész kiállítását nyitottam meg a tanítványról elnevezett, a Bálnában található Szentandrássy István Roma Képzőművészeti Galériában, a tárlat december végéig látható. Hajrá,…
A következő évek egyik legfontosabb feladata a kötöttpályás közlekedés fejlesztése lesz. Erről is tárgyaltunk Vitályos Eszterképviselőtársam kezdeményezésére összehívott megbeszélésen. Célunk, hogy…
Svédország és Finnország is szeretne NATO-taggá válni. Ma biztosítottam két kollégámat arról, hogy miattunk egyetlen napot sem fog csúszni a csatlakozásuk, melyhez minden NATO-tag egyetértésére…
Győzelem: elbukta az atomenergia ellenes Ausztria a Paks II. elleni pert!