Gyurcsányné azt mondja utcára Magyar? Még a hátamon is állt a szőr amilyen hangsúllyal mondta Dobrev! Hát még ha bele gondolok, hogy mennyi ember került miattuk ténylegesen utcára. Mennyien veszítették el miattuk a munkájukat, az otthonukat. Több százezer családot tettek tönkre és sodortak kilátástalan helyzetbe. Többek között engem is. Ők egyszer már az utcára tették a magyarokat. Amíg élek gondoskodni fogok róla hogy soha többé ne tehessék meg újra.

Az amerikai nagykövet, David Pressman finoman, áthallásosan azt sugalmazta az október 23-i videójában, hogy a magyarok ne csak a pálya széléről szemléljék a háborút, küzdjenek most is. Mint…

2006. október 23-án a baloldali kormány időszakában rendőrök támadtak ránk, békés tüntetőkre. Emlékszem, ott voltam édesanyámmal. Brüsszelben akkor azt mondták, Magyarország demokrácia és jogállam.

Ma…

Csókolom, Horn Gyula maradhat?!

Miközben a késő Kádár-rendszer, magát szakértőnek hazudó nomenklatúrájának a gyerekei forradalmárt próbálnak játszani, éppen a szovjetek hazai kiszolgálóival és azok…

️ egészen csodálatos, ahogy gyurcsány és dobrev hóna alól nyomatják progresszívjeink a ruszkik, haza rigmusokat.
️ a gazdáitok hívták be és tartották itt őket.

Nem ez nem a tanárok vagy szabadság, hanem

👉a Ti nyomorult politikai ambícióitoknak az “ügye”;
👉egy láthatalan párt, a Párbeszéd “ügye”, akit az isten tudja, hogy kik és milyen szervezetek ültettek…

A forradalom szimbólumán élcelődve emlékezett meg '56-ról a HVG

A kivágott közepű zászló a költségvetési hiányra emlékeztette a lap karikaturistáját.Az ábrázoláson a Karmelita Kolostor mellett…

"És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média