Minden készen áll Tusványoson.

Ismét egy nagyszerű hét vár ránk: remek beszélgetések, találkozások és izgalmas eszmecserék.

Természetesen mindenki Orbán Viktor beszédét várja, hiszen a tábornak mindig fontos az iránymutatása és a kialakult helyzetben ez jelentős. Évről évre megosztja a közönséggel az előttünk álló politikai változásokról alkotott vízióját, ezért ez a beszéd rendszeresen kiemelt figyelmet kap.
Most azért is különleges, mert először szólal fel úgy Orbán Viktor, hogy nem ül a parlamentben és szó lesz a Fidesz jövőjéről.
Jól mutatja a beszéd jelentőségét, hogy miközben az egész kormánypárti kommunikációs gépezet azt igyekszik sugallni, hogy „vége van”, közben láthatóan kiemelt figyelemmel várják a megszólalást.

Kycsymmel meccsnézésen.
A meccs nem fontos, csak ÉN.
Száraz pezsgőt iszunk, szelfizgetünk, dumcsizunk, menők, szépek, és gazdagok vagyunk.
Jó vergődést gyökerek!

Szerintünk így történt: Nárcisztikus Magyar Péter nem tud veszíteni és miután háromszáztizenkettedszer is mattolta Polgár Judit, idegállapotba került a Bütyök és azt mondta, jól vagy Judit, szarok én…

️Figyelem! Szolgálati közlemény!
Ha még nem tetted kezdj el szurkolni. De azonnal. Persze előbb lájkolni és megosztani.
☝️Mert őfőméltóságos nagyvezérünk ezt kérte (értsd.parancs).
Ha nem szereted a…

️Szerintem ebből bünti lesz. Holnap a sarokba lesz állítva a tv

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média