A demokrácia elesett!

Felemelő pillanatok Ópusztaszeren: a Magyarok Országos Gyűlésén felcsendült a Himnusz a lovasbemutató előtt. Ebben a történelmi környezetben, több ezer magyar társaságában különösen erősen lehetett…

Vagyonvisszaszerzési-ÁVH szuperhatóság: örülünk, ha nyakon csípnek korrupciós bűnözőket, én személyesen is üdvözlöm. De hol válik ez politikai bunkósbottá? Hogyan lehetett volna jól csinálni? Jogi…

,,Az életvédelem parancsa vonatkozik ránk, protestánsokra, római katolikusokra és minden keresztényre egyaránt" - Így érezte magát Fekete Károly református püspök a 777 OFFLINE után

A püspöki…

Én ezt már nem bírom könnyek nélkül. A Sziniszterelnök ma mély önvizsgálatot tartott, majd megdrónozta a SAJÁT kútvölgyi villáját, miután ráébredt, hogy világéletében közpénzből élt. Hát van ennél…

Somogyi Andrásnak rosszul esik, hogy bíróság elé kell állnia mert a humor köntösébe bújtatva Zsolti bácsizott, vagyis rágalmazott.

Először is ha már “humor”. A rágalmazás nem az.
Amit Somogyi annak…

Reakció Magyar Péter mai alkotmánymódosítására!

“A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon.

Politikai megfontolásból leváltják az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média