Tegnap részt vettem a Fidesz kongresszusán, és több dolog is különösen megragadott bennem.
Egyrészt egyértelműen látszik, hogy a közösség megújulása elkezdődött. Egyre több fiatal kap lehetőséget, egyre több új arc jelenik meg, akik energiát, lendületet és friss gondolatokat hoznak a közéletbe. Jó látni, hogy a tapasztalat és a fiatalos lendület egyszerre van jelen.
Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy a megújulás alapja továbbra is Orbán Viktor. A miniszterelnök egy évre vállalta a feladatot, és meggyőződésem, hogy nélküle nem lehetne sikeres ez az átmenet és építkezés. Az ő vezetése, tapasztalata és tekintélye adja azt a stabilitást, amelyre most szükség van.
A kongresszus hangulata kifejezetten jó volt: nyitott, közvetlen és emberközeli. Nem egy távolságtartó politikai rendezvény benyomását keltette, hanem egy olyan közösségét, ahol az emberek valóban találkozhatnak egymással. Mindenki közvetlen volt, lehetett beszélgetni, véleményt cserélni.
Külön jó volt látni, hogy Orbán Viktor sem csak a színpadon volt jelen, hanem az emberek között is. Sokan köszöntötték, váltottak vele néhány szót, és érződött, hogy számára is fontos a személyes kapcsolat a közösséggel.
Összességében egy bizakodó, jövőbe tekintő kongresszusról jöttem haza, ahol egyszerre volt jelen a folytonosság és a megújulás szándéka.

Olasz patrióták tízezrei lepték el Róma utcáit! A tömeg a bevándorlás leállítását, és az illegális migránsok hazatoloncolását követelte!

Megmondtuk előre, de nem hittétek, így jártatok 🤷

200 ezer család törlesztő részlete ugrik meg akár 50-60 ezer forinttal, hogy a kamatstop után járó hasznot a bankok kaphassák.

Bankár pénzügyminiszter…

Magyar Péter, ez a szellemi világító torony leleplezte az Orbán-kormány képmutatását. Kiderült, hogy titokban Vitnyéden migránstábort akartak építeni. Ez teljesen logikus, ezért is fizetünk napi egy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média