Vagyunk végig!
Rengetegen gyűltünk össze, hogy kiálljunk a demokrácia és Sulyok Tamás mellett.
A választás óta eltelt időszak talán legfantasztikusabb napja volt ez. Nagyon jó érzés volt végre ennyi patrióta hazafi között lenni. Már hiányzott ez a közösségi élmény.
Korábbi szokásommal szakítva ezúttal két kormánypárti médiumnak is nyilatkoztam. Úgy gondolom, erre a jövőben is szükség van.
Két dologgal kapcsolatban azonban maradt bennem némi hiányérzet.
Az egyik Fruzsi egyik mondata. Barátok vagyunk, és értem, mit szeretett volna kifejezni, ráadásul mindig őszintén beszél. Ennek ellenére szerintem ezt a mondatot nem kellett volna elmondania, mert sok patriótát bántott vele, akiket korábban is rengeteg támadás ért az említett embertől.
A másik kérdésem a rendezvény zárásához kapcsolódik: a „Tavaszi szél” című dal beválogatása valóban jó döntés volt? Valaki Petinek akart azzal imponálni? Nem vagyok benne biztos, hogy erre ott és akkor szükség volt.
Ezeket leszámítva nagyszerű volt látni, hogy ilyen sokan kiálltunk Sulyok Tamás mellett.
/posztok.hu

sok fotel harcosal 💪 köszönöm a támogatást
hajrá Magyarok ❤️

️
️Fejezzük be, elegem van! - Trump felállt és otthagyta az interjút a liberális csatornával, miután Trump szerint egyoldalú, hazug és buta kérdéseket tettek fel neki!
