A történelmi magyar-lengyel barátság évszázadai alatt több fontos esemény, mozzanat is összekötötte nemzeteinket. Ezek egyike 1956.

70 évvel ezelőtt júniusban Poznańban a helyi munkások álltak ki az elnyomó hatalom ellen, amit az állam kíméletlenül, katonai erőkkel vert vissza. A megtorlásnak mintegy 58 halálos áldozata volt, köztük a forradalom jelképévé is vált, 13 éves Romek Strzałkowski.

A poznańi felkelés hírét azonban nem lehetett elhallgattatni. A szabadságért kiállás ereje bátorította fel azokat is, akik néhány hónappal később, 1956 október 23-án, Budapesten volnultak az utcára.

Ma, 70 évvel később 1956 szabadságot követelő hőseire emlékezünk. Poznańban nemcsak Romek Strzałkowskinak, de Mansfeld Péternek is van emléktáblája, emlékük a szabadság iránti elkötelezettség, a bátorság és a magyar–lengyel összetartozás időtálló öröksége.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Szelevényben tegnap időközi polgármester-választást tartottak, amit a Fidesz jelöltje toronymagasan megnyert, 13%-ot verve a második helyezettre!

Értem én, hogy a miniszterelnök úr ezt várja el, de tényleg nem érdemes rövid időn belül egymásnak ellentmondó állításokat megfogalmazni!

Például nem érdemes hazudni arról, hogy volt-e az Orbán-…

Tiszás kettős mérce és árulkodó hallgatás.
Hamarosan pont kerül az ügy végére.

Fölényes győzelmet aratott a Fidesz-KDNP jelöltje az időközi polgármester-választáson Szelvényben. Kerekesné Dr. Holló Helgának gratulálunk, sok sikert kívánunk a munkájához!

Ki az a Marci bácsi? Magyar Péter és a testvére olyat tettek, aminek jogi és politikai követkeményei kell, hogy legyenek (morális megbánást nem várok el).

Magyar Péter uralkodásának 7. hetében újabb döntések születtek, amelyek sokat elárulnak arról, milyen irányba halad Magyarország a Tisza-kormány alatt.

Magyar Péter helyettes államtitkárnak nevezte ki…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média