“A magyar rendszerben az elnöknek és a miniszterelnöknek együtt kell működnie. Ezt az együttműködést kezdettől fogva felkínáltam. Ugyanakkor a magyar alkotmányjogi hagyományok szerint teljesen egyedülálló az, hogy a miniszterelnök lemondásra szólítja fel az elnököt - többször, következetesen, kizárólag politikai okokból. Úgy, hogy azt a következményt helyezi kilátásba, hogyha az elnök ezt nem teljesíti, akkor hivatalából alkotmánymódosítással távolítják el.
Számomra úgy tűnik, hogy az alkotmányos rendet kizárólag politikai okokból kívánják átírni. Ez nemcsak az alkotmányos rendre nézve jelent veszélyt, hanem az egész demokratikus rendre, a jogállamra nézve. Hiszen sem a demokrácia, sem a jogállam nem alapulhat fenyegetéseken.”

A Weltwoche c. német nyelvű lapnak adott interjú teljes magyar fordítása elérhető a Sándor-palota honlapján.

Link a kommentek között!

️ A tiszások csak a baráti sajtónak nyilatkoznak (már amennyiben a kormányfő hagjya nekik), én viszont nem teszek kivételt, itt épp Magyar Péter öccse médiumának, a Kontrollnak válaszoltam!

A magyar Országház egykori felsőházi üléstermében és társalgójában nemcsak a főrendek múltja, hanem a nemzet történelmi emlékezete és szellemi rangja sűrűsödik lélegzetelállító élménnyé.

A Fidesz országgyűlési határozatot kezdeményez, amelyben felszólítja a kormányt arra, hogy az Európai Unió migrációs paktumát ne hajtsa végre.

Június 12-én a migrációs paktum fontosabb elemei hatályba…

Pár napja a Parlamentben is elmondtam, hogy hazugság az, hogy Magyarországot elözönlötték volna az ázsiai vendégmunkások.

️A tény a következő: Magyarországon jelenleg pár tízezer ázsiai vendégmunkás…

Magyar Péter a tegnap éjszaka benyújtott, több hatalmi ág képviselőit, így a bírókat, ügyészeket is érintő, alapvetően brüsszeli megrendelésre készült jogszabálycsomag kapcsán most megint erkölcsi…

️A Fidesz országgyűlési határozatot kezdeményez, amelyben felszólítja a kormányt arra, hogy az Európai Unió migrációs paktumát ne hajtsa végre.

️Június 12-én a migrációs paktum fontosabb elemei…

A miniszterelnök az európai körútját arra használta fel, hogy lejárassa Magyarországot.
Mindenhol hangoztatja, hogy mi vagyunk a legszegényebbek és a legkorruptabbak, ami közel sem igaz.
Sokszor…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média