Elindult a tavaszi parlamenti ülésszak.
Mi a magyar emberek érdekeit tartjuk szem előtt!
A magyar történelem telis-tele van lenyűgöző, önmagán túlmutató egyéni történetekkel, amelyek időről időre felbukkannak határainkon belül és külföldön egyaránt.
Zemplén Győző személyében megtestesült a 19. század elejének magyar virtusa. Egyrészt az a tehetséggel párosuló tudásvágy és szorgalom, amitől a magyar elmék egyedülállók – szinte „marslakók” – a nemzetközi tudományos életben is. Mindez pedig párosult Magyarország szeretetével, a hozzá való hűséggel, ami még egy fényes tudományos karriert is második helyre tesz a haza szolgálata után.
Az 1879-ben, Nagykanizsán született Zemplén Győző korának kiemelkedő tudósa volt, előbb Budapesten Eötvös Loránd tanítványa volt, később külföldi egyetemeken tökéletesítette tudását, majd hazatérése után a tanításnak és az elméleti fizikai kutatásnak szentelte magát. Az MTA levelező tagja lett, majd 1912-ben a BME elődintézményének egyik legfiatalabb professzora.
Az ígéretes tudóskarrierbe azonban beleszólt a történelem, és az első világháború kitörésekor Zemplén jelentkezett önkéntes tüzértisztnek. Az olasz frontra került, súlyos és véres harcok közepette. Az 1916 júniusi déltiroli offenzíva során megsebesült, június 29-én pedig az Asiago melletti, ghertelei hadikórházban hunyt el.
Történetére a környék háborús emlékeit kutató és őrző asiagói történészek bukkantak rá, és kezdeményezték a generációja egyik legragyogóbb fizikus elméjeként és igazi hazafiként itt elhunyt Zemplén Győzőnek emléket állító emlékmű felállítását.
Meghívásuknak a legnagyobb örömmel tettem eleget. Bízom abban, hogy Zemplén Győző példamutató helytállásának története minél többekhez eljut.
Elindult a tavaszi parlamenti ülésszak.
Mi a magyar emberek érdekeit tartjuk szem előtt!
Bűn nem maradhat büntetlenül, ahogy áldozat sem maradhat segítség nélkül
️
Most újabb fontos lépést teszünk: bevezetjük a 116 006-os áldozatsegítő segélyvonalat.
️
Bűn nem maradhat büntetlenül, ahogy áldozat sem maradhat segítség nélkül
️
Most újabb fontos lépést teszünk: bevezetjük a 116 006-os áldozatsegítő segélyvonalat, amely az Európai Unió 14 tagállamában -…
Az energiaellátás kérdése ma nemcsak gazdasági, hanem nemzeti ügy is. Az elmúlt időszak lépései – köztük az olajszállítások leállítása, az hogy Ukrajna összejátszik Brüsszellel és a Tisza Párttal –…
Orbán Viktor:
Semmi szükség olyan pártokra a parlamentben, akik egy ukrán-magyar konfliktusban az ukránok oldalára állnak. Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből. Önök nélkül kell…
Péter Magyar megszólalt már? Szerinte ez így rendben van!?
Orbán Viktor felszólalása az Országgyűlésben.
A Kárpát-medence éléskamrájává tesszük Békést!
🤝 Erről egyeztettünk Takács Árpád Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelölt úrral és Barkász Sándorral, az ország egyik legjobb vízügyes gyakorlati…
Ma Pilisszentkereszten részt vettünk a Külhoni Magyar Oktatási Tanács soron következő ülésén.
Értékes egyeztetések zajlottak a külhoni szervezetek aktuális helyzetképéről, a Tempus Közalapítvány által…