A magyar történelem telis-tele van lenyűgöző, önmagán túlmutató egyéni történetekkel, amelyek időről időre felbukkannak határainkon belül és külföldön egyaránt.

Zemplén Győző személyében megtestesült a 19. század elejének magyar virtusa. Egyrészt az a tehetséggel párosuló tudásvágy és szorgalom, amitől a magyar elmék egyedülállók – szinte „marslakók” – a nemzetközi tudományos életben is. Mindez pedig párosult Magyarország szeretetével, a hozzá való hűséggel, ami még egy fényes tudományos karriert is második helyre tesz a haza szolgálata után.

Az 1879-ben, Nagykanizsán született Zemplén Győző korának kiemelkedő tudósa volt, előbb Budapesten Eötvös Loránd tanítványa volt, később külföldi egyetemeken tökéletesítette tudását, majd hazatérése után a tanításnak és az elméleti fizikai kutatásnak szentelte magát. Az MTA levelező tagja lett, majd 1912-ben a BME elődintézményének egyik legfiatalabb professzora.

Az ígéretes tudóskarrierbe azonban beleszólt a történelem, és az első világháború kitörésekor Zemplén jelentkezett önkéntes tüzértisztnek. Az olasz frontra került, súlyos és véres harcok közepette. Az 1916 júniusi déltiroli offenzíva során megsebesült, június 29-én pedig az Asiago melletti, ghertelei hadikórházban hunyt el.

Történetére a környék háborús emlékeit kutató és őrző asiagói történészek bukkantak rá, és kezdeményezték a generációja egyik legragyogóbb fizikus elméjeként és igazi hazafiként itt elhunyt Zemplén Győzőnek emléket állító emlékmű felállítását.

Meghívásuknak a legnagyobb örömmel tettem eleget. Bízom abban, hogy Zemplén Győző példamutató helytállásának története minél többekhez eljut.