Nemcsak az EU és az Afrikai Unió csúcstalálkozójának megszervezéséért, de a Magyarország és Angola közti diplomáciai kapcsolatok fél évszázadáért is gratuláltam João Lourenço angolai elnöknek a luandai elnöki palotában folytatott megbeszélésünkön.

Magyarország szinte az elsők között létesített diplomáciai kapcsolatokat az 1975-ben függetlenné vált Angolával.

Angola Magyarországhoz hasonlóan fontosnak tartja a békét. Elismerés illeti a nemzetközi konfliktusokban tanúsított békepártiságáért, a terrorizmus elleni küzdelemben való fellépéséért, valamint a migráció hatékony térségbeli kezeléséért.

A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramra kiemelkedő a jelentkezés az angolai diákok köréből, az oktatáson kívül azonban Angola több területre is szeretné kiterjeszteni együttműködésünket.

Ezt támogató szándékunk jeleként budapesti látogatásra hívtam meg Lourenço elnök urat.

Adót nem emelünk, nyugdíjat nem veszünk el, továbbra is mindent megteszünk a magyar családok boldogulásáért.
– Azt hinné az ember, hogy ez magától értetődő küldetés. Aztán elolvassa a Tisza adóterveit…

Új kihívásokra új megoldások. – A szövetség ereje bizonyított.

A Breakthrough 2025 nemzetközi harcászati gyakorlatban a V4 tagállamai: Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország közösen…

Tisza adót mindenre?! Újabb bizonyítékok a Tisza párt adóemelési terveiről.

Mátyás király – az igazságos uralkodó öröksége
A magyar történelem egyik legfényesebb alakja, Hunyadi Mátyás király, nemcsak hatalmas tetteivel, hanem igazságos és bölcs ítéleteivel is beírta nevét a…

💪 A rendszeres testmozgás ereje

A mozgás nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is erősebbé teszi.

Akár egy gyors séta, edzés a teremben vagy egy kis nyújtás otthon – minden számít!
A legfontosabb,…

Szabjunk gátat a Tiszának.

Amit eddig tudunk a Tisza programról:

Adóemelés? Pipa.
Vállalkozások és családok sarcolása? Pipa.
Bizonytalan jövő- és világkép? Dupla pipa.

És most az újabb „zseniális” ötlet:…

Nincs rossz idő, max. rossz öltözet: konferenciánk első napirendi pontja a 6.30-as futás 🏃‍➡️

💪 1 millió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak!

Megjelent a kormányrendelet – a kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít azoknak, akik nap mint nap az országért dolgoznak:

"Ne hívják magukat Pro-Európa erőknek! Épp tönkreteszik ugyanis."

(vita az orosz-ukrán háborúról az Európai Parlamentben)

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média