Magyarország számos területen tud hozzájárulni Etiópia gazdasági fejlődéséhez - ezekről is volt alkalmunk személyesen beszélni Taye Atske Selassie etióp elnökkel.

Elemi érdekünk az afrikai országokkal való együttműködés, kiemelt célunk a fejlődésükhöz, gazdasági gyarapodásukhoz, a megélhetés helyben történő biztosításához hozzájáruló, magyar hozzáadott értékkel bíró kétoldalú projektek megvalósítása.

Emellett az etiópiai gazdasági-kereskedelmi ügyekben éppúgy, mint az oktatási-képzési programokban is jelen vannak a magyar piaci szereplők, és az etióp diákok körében nagy népszerűségnek örvend a Stipendium Hungaricum ösztöndíj.

Egyetértettünk abban, hogy a mesterséges intelligencia kutatásában és gyakorlati felhasználásában szintén együttműködési lehetőség kínálkozik országaink számára.

Kashim Shettima Mustapha nigériai alelnökkel folytatott megbeszélésünkön áttekintettük országaink széleskörű kapcsolatait és lehetőségeit a gazdaság, a vízügy és az oktatás terén.

Magyarország és…

Napvilágra került a Tisza Párt több száz oldalas gazdasági programja: ez egy 1300 milliárdos adócsomag, amit a baloldal hagyományaihoz híven a lakosságot terhelné – jelentette ki a közösségi oldalára…

Orbán Viktor, Flex-gyár átadása:
Magyarországra még most, a legnehezebb európai gazdasági háborús időkben is egymás után érkeznek a jelentős külföldi cégek. A magyar emberek miatt, ami alatt…

Brüsszelben háborús terveket gyártanak, mi itthon munkahelyeket. Indulás Zalaegerszegre. Flextronics gyárátadó. 35 milliárd forintos beruházás, 210 új munkahely, köztük kutató- és fejlesztőmérnökök…

Brüsszel rajtunk keresztül nem tud adókat emelni, ezért kell nekik egy bábkormány a Tisza személyében.

A múlt tapasztalata és a jelen ereje együtt formálja a jövőt.

Egy a 21. század minden kihívására megfelelni tudó, ütőképes, élvonalbeli fegyverekkel és felszereléssel rendelkező, elkötelezett…

Az amerikai 2️⃣8️⃣ pontos béketerv az eddigi legnagyobb esély a háború bejezésére
Az orosz-ukrán háború lezárásának esélyéről tárgyalt az Országgyűlés Külügyi Bizottsága!
A zárt ülésen meghallgattuk…

️ Nem a jogállamiságról szól a hazánk ellen indított brüsszeli eljárás, hanem arról, hogy megbüntessék Magyarországot, mert nem küld fegyvert Ukrajnába, nem engedi be az illegális migránsokat, és nem…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média