Az Országház előtt, katonai tiszteletadással felvonták a nemzeti lobogót.
Isten éltessen, Magyarország!
Augusztus 20-a kiemelkedik nemzeti ünnepeink közül. Ez a szuverén magyar államiság ünnepe. Amit ma ünneplünk, az egy ezredévi magyar élet origója. 
A haza szolgálatára és védelmére kész, felkészült fiatalok ma ismét betöltötték a nemzet főterét. Esküjük, amelyet ma tettek, több mint ezer év folyamába illeszkedik. Azon magyarok nyomdokaiba léptek ezzel, akik - esküvel vagy eskü nélkül - vállalták a bátor tetteket, a minden körülmények közötti helytállást a hazáért és a hazához tartozókért.
Honvédek! Erőt, egészséget kívánok szolgálatukhoz!
Az Országház előtt, katonai tiszteletadással felvonták a nemzeti lobogót.
Isten éltessen, Magyarország!
Történelmi percek! -Szent István ünnepe – Az államalapítás napja - „A múltból jövőt építeni – ez István öröksége.”
Az államalapító Szent István emléknapja minden magyar számára kiemelt ünnep: a jogrend…
Kolozsváron különleges varázsa van a nyár utolsó havának, mintha a város és Erdély lelke szólítaná meg az erre utazót, és maradásra bátorítaná. Augusztus derekán a
Szent Mihály-templom harangjának…
Külön öröm számomra, hogy a tegnapi díjátadó ünnepségen személyesen adhattam át a kitüntetéseket számos, választókerületünkben élő és tevékenykedő példaképnek, akik munkájukkal és elhivatottságukkal…
„Orbánnal az a baj, hogy mindenből, amit mond, előbb-utóbb európai politika lesz” – vallja a Wall Street Journal újságírója azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor békepárti álláspontját igazolták a…
Eskü a Hazáért, eskü a szabadságért és szuverenitásért!
Köszöntöm az ifjú honvédtiszteket, akik ma arra tettek fogadalmat, hogyha kell, életük árán is megvédik Magyarországot!
NATO-kompatibilis,…
Kezdődik a Szent István-napi díszünnepség a Kossuth téren zászlófelvonással és tisztavatással.
"Íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette a házát. Az ő háza a ti…