Mai írótársam. 
Budapesten, a Róheim-villában fogadtam a hivatalos látogatásra Magyarországra érkező Zhao Leji-t, a Kínai Népköztárság Országos Népi Gyűlésének elnökét.
Tárgyalásunkon egyetértettünk abban, hogy országaink nagy múltú és erős alapokon nyugvó kapcsolata a legjobb időszakát éli.
Szót ejtettünk arról, hogy a kultúra, az oktatás és a turizmus egyaránt összekötő kapocs a két ország társadalmai között.
Hisszük, hogy a jövő kihívásaira a fiatal generációk adhatják meg a leginnovatívabb válaszokat; ezért is fontos, hogy közösen alakítsuk a digitális jövőt, amely már az ő kezükben formálódik.
Mai írótársam. 
A tiszás “szakértők” csimpánzoknak nevezték a magyar gazdákat. Felháborító!
Mindeközben Brüsszel a gazdák pénzét tolja Ukrajnába. Ezt nem fogjuk hagyni!
Nemzetpolitikai fórum az összes határon túli magyar vezetővel.
TUSVÁNYOS 2025 - Otthon vagyunk a Kárpát-medencében 
Amikor a világ bizonytalan és változó, van, ami állandó.
Tusványos 34 éve az a hely,
ahol egymásra figyelünk,
ahol közösen keresünk válaszokat,
ahol a…
Az NSO év csapata összeállítás szerint a tizedik helyen végeztünk volna. Ehelyett megszereztük zsinórban a hetedik bajnoki címünket.
Idén mire számíthatunk szerintetek? Kiesünk???
Sokan kérdezik, hogy milyen Orbán Viktorral együtt dolgozni…
Nemzetpolitikai kerekasztal Tusványoson 
️
Föderalisták vagy szuverenisták: ez ma a legfontosabb választóvonal az európai pártcsaládok között.