Pozsonyi látogatás - Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnökkel találkoztam

Északi szomszédunkkal való évezredes sorsközösségünk történelmi és kulturális lenyomatait számos helyen láthatjuk és érezhetjük mindkét országban, különösen Pozsonyban.

Mai megbeszélésünkön egyetértettünk abban, hogy országaink a Visegrádi Együttműködésben, az Európai Unióban és a NATO-ban, illetve a Három Tenger Kezdeményezésben és a Bukaresti Kilencek Csoportjában is korrekt, kiegyensúlyozott partnerei egymásnak.

Tartalmas és előremutató tárgyalásokat folytattunk közös céljaink érdekében. Vagyis egy jól működő, versenyképes V4-ért és egy biztonságos és békepárti Európáért. Pellegrini elnök úrral ma is egyetértettünk abban, hogy a jó szomszédok mindenről őszintén és nyíltan tudnak beszélni; ez az alapja a kapcsolatnak.

Összevont poszt

1000 embert és több mint 200 munkagépet mozgósítottunk az aszály elleni küzdelemhez. A gazdáknak ingyen adjuk a vizet, akkor is, ha a brüsszelieknek ez nem tetszik!

1000 embert és több mint 200 munkagépet mozgósítottunk az aszály elleni küzdelemhez.

A gazdáknak ingyen adjuk a vizet, akkor is, ha a brüsszelieknek ez nem tetszik!

1000 embert és…

Tűz ütött ki a Szentendrei Skanzen közelében️Ami a legfontosabb: személyi sérülés nem történt. A lángokat eloltották, miután másfél hektáron száraz fű és gumihulladék kapott lángra. A Skanzen…

Ilyen nehéz időkben a magyar gazdáknak a versenyképességük szempontjából az ingyenes víz biztosítása rendkívül fontos. Ez nemcsak az ő, de az egész társadalom érdeke.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média