„Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.”
(Ady Endre)

Gyermekeink jövője a tantermek falain túl azok szívében is formálódik, akik nap mint nap hitet tesznek a tudás, a figyelem és a törődés mellett.

Egykori diákként örök hálával gondolok tanáraimra, akik nemcsak kérdeztek, de meghallgattak, nemcsak magyaráztak, de
irányt mutattak, kapaszkodót adtak, emberségre neveltek.

Köszönet nekik és minden tanítónak, tanárnak, óvónőnek, oktatónak!

Közös ügyünk az állatvédelem!

Most megduplázzuk a forrást, és 1 milliárd forintos pályázatot hirdetünk az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek számára, hogy még nagyobb segítséget nyújtsunk azoknak,…

Június első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük. Köszönjük az óvónők, a tanítók, a tanárok és a gyógypedagógusok áldozatos munkáját!

Orbán Viktor a CPAC-en: Mindenkinek meg kell nyernie a maga csatáját otthon.
Csak győzni kell, a többi megy magától, mint a karikacsapás. Tegyük újra naggyá Európát!

️Pedagógusnap

Hálás vagyok tanáraimnak, mert nem csak tudást adtak át, hanem értékeket is. Hitet, hazaszeretetet, fegyelmet és a másik ember tiszteletét!

Ma különösen is köszönöm ezt nekik!🙏🇭

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média