„Tu es Petrus” nemzetközi katolikus díjjal tüntették ki Erdő Péter bíborost Rómában

A kitüntetés hivatalos laudációja így méltatta az esztergom-budapesti érseket:

„Példamutató módon kitűnt azzal a buzgóságával, amellyel az Egyházat (…) szolgálta."

Büszke vagyok rá, és köszönöm, hogy megtisztelt barátságával, Bíboros Úr!

Hidegkúton

A település szépen fejlődik.

Dr. Kriszt András polgármester úr bemutatta a fejlesztéseket, illetve tárgyaltunk a jövőt illetően.

Hajrá Hidegkút!

Akármi is történik a világban, összehívjuk a Védelmi Tanácsot, leülünk, ha kell, a parlamentet összehívjuk, és akkor hozunk egy szuverén magyar döntést.

-Orbán Viktor-

Megújul a vasútvonal, megújul a pályaudvar!
A kecskeméti vasútállomás felújítását jövőben a MÁV elkezdi. A projekt nemcsak egy épület megújulását jelenti majd, hanem annak helyiségeinek későbbi…

Szegedhez hasonlóan Kecskemétnek is szüksége van a vasúti áruszállításra - Magyarországnak pedig arra, hogy a magyar ipar termékei eljussanak a nemzetközi piacra. Éppen ezért kezdünk átfogó alföldi…

Ünnepeljük együtt a föld ajándékait!

Örömmel jelenthetem be, hogy az ország mindennapi kenyere biztosított. De akkor miért vagyunk mégis elégedetlenek? Azért, mert Isten igéje nélkül nem teljes az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média