Európa jövője

Magyarország is alapítója volt 2003-ban az Arraiolos-csoportnak, amelynek tagjai a végrehajtói hatalommal nem, vagy csak korlátozottan rendelkező államfők. Idén Krakkóban tanácskoztunk, és az Európát érintő főbb témákat tekintettük át.

Vendéglátónkat, Duda elnököt mindenekelőtt megerősítettem a lengyel-magyar barátság töretlenségéről, s megosztottam a résztvevő országok államfőivel a magyarok büszkeségét, hogy amiként közös történelmi gyökereink okán Lengyelországhoz, aképpen Európához is rendkívül szoros kapcsolat fűzi hazánkat.

A többi államfőhöz hasonlóan magam is kiemelt fontosságúként említettem a háborús területek helyzetét.

Rumen Radev bolgár elnök szerint eljött a diplomácia pillanata. Sürgős lépésekre van szükség.

Vendéglátónk, Andrzej Duda lengyel elnök már a jövőről gondolkodik. Véleménye szerint mindent meg kell tenni közös erővel azért, hogy Ukrajna ne csak túlélje a háborút. Az EU-nak élen kell járnia Ukrajna újjáépítésben.

Alar Karis szerint Ukrajnának meg kell kapnia a katonai segítséget. Az Európai Unió bővítését pedig érdemi alapokra helyezné az észt államfő. Egyúttal mindenkit szeretettel invitált a következő Arraiolos-csúcsra, amelynek Észtország ad otthont 2025-ben.

Peter Pellegrini szlovák elnök úgy véli, hogy Ukrajnát mindenkinek a saját képességei, lehetőségei szerint kell támogatnia.

Az ukrán-orosz háború kapcsán kirajzolódtak tehát a tagállamok közti véleménykülönbségek, de abban egyre többen egyetértettünk, hogy a diplomáciának kulcsszerepe van a béke elérésében.

A keleti nyitás sikeres, beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Biskeki nagykövetségünk egyike annak a 1️⃣1️⃣ 2010 után keleti irányba nyitott magyar külképviseletnek, amelynek köszönhetően nem csak…

Az ambíciózus kisvállalkozók az "azért csináljuk így, mert így szoktuk elv" helyett a működésük előnyeinek és hátrányainak tudatosításával akár ötödével is növelhetik a termelékenységüket és így…

Hévízen rendezték meg a IV. Életmódorvosi konferenciát.

Az idei évnek újdonsága volt, hogy az orvos és egészségügyi szakemberek mellett jelen voltak és előadásokat tartottak az élmény- és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média